Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
2018. szeptember 19. 13:33 Múlt-kor
Ha az Egyesült Államok függetlenségét kivívó és az új államot felépítő politikusokra gondolunk, nem éppen a szexualitás és a pajzán erotika az első dolog, ami eszünkbe jut. Pedig a néhai alapító atyák élete igencsak bővelkedett ilyesfajta kalandokban.
Korábban
Az első amerikai szexbotrány
Alexander Hamilton az Egyesült Államok hajnalának egyik legprominensebb politikusa volt. Már a Függetlenségi Háború idején felhívta magára George Washington figyelmét, akinek szárnysegéde, majd titkára lett. A Föderalista című cikksorozatával kulcsszerepet vállalt abban, hogy az amerikai államok 1787-ben lecseréljék a Konföderáció cikkelyeit (az Egyesült Államok első alkotmányát) a máig hatályban lévő, a korábbinál sokkal erősebb szövetségi kormányzatot felállító új alkotmányra. A Washington-kormány pénzügyminisztereként pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett a fiatal állam gazdaságának megalapozásában.
Hamilton politikai karrierjéből lényegében csak egy lépcsőfok maradt ki: az elnöki poszt megszerzése. Hogy erre mégsem került sor soha, azért javarészt csak magát hibáztathatja, ugyanis 1791-ben viszont kezdett a nála 11 évvel fiatalabb, akkor mindössze 23 éves Maria Reynoldsszal. Az éveken keresztül húzódó románc egyetlen szépséghibája az volt, hogy mind Hamilton, mind Reynolds házasok voltak ekkor.
A hölgy férje, James Reynolds tudomást is szerzett az esetről és gyorsan felismerte a kínálkozó lehetőséget. Hallgatásáért cserébe zsarolni kezdte Hamiltont, aki politikai hírnevét féltve belement a kétes ügyletbe. Később azonban Mr. Reynolds egy korrupciós ügybe keveredett és a nyomozás során egy csapásra fény derült arra is, hogy a pénzügyminisztertől is busás összegeket kapott.
Hamilton – hogy tisztára mossa magát a sajtóban szárnyra kapó korrupciós vádak alól – egy 95 oldalas röpiratban részletesen beszámolt a nyilvánosság előtt a Reynolds-házaspárral való kapcsolatáról. A beszámolóban talán egy kicsit túl is ment az elvárt határokon, ugyanis a kötelező bocsánatkérés és a zsarolás körülményeinek elbeszélése mellett, kínos pontossággal mutatta be a Mrs. Reynoldsszal folytatott viszonyának epizódjait is.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Őskor
- Akkora dinoszauruszcsontokat találtak Argentínában, hogy felborult velük a furgon
- A városiasodás miatt lehet nagyobb a modern kutyafajták agya
- Újkőkorszaki utat fedeztek fel a tenger mélyén Horvátországban
- Árverésen cserélt gazdát egy Tyrannosaurus rex-csontváz Svájcban
- Óriás vombatok és ősi oposszumok maradványaira bukkantak Észak-Ausztráliában
- A dögevés jelenthette az emberi nyelv kialakulásának kezdetét
- 25 000 embert kellett kitelepíteni Makóról a Tisza áradása miatt 17:05
- Hollywood csillagaként sem feledte magyar gyökereit Tony Curtis 15:05
- Homeini ajatollah gyújtó szavára lobbant fel az iráni iszlám forradalom 12:20
- Elfordult a munkásmozgalmat éltető propagandafilmektől Máriássy Félix 10:35
- Botrányaiba bukott bele a Spanyolországot a diktatúrából kivezető I. János Károly tegnap
- Terrorba fordította a szabadság forradalmát a jakobinusok kormánya tegnap
- Érdemes lesz kilátogatni a hétvégén a Margitszigeti Színházba tegnap
- Székely Bertalan lovának csontváza is megtekinthető lesz a Múzeumok éjszakáján tegnap