Húsz borzalmas járvány az emberiség történelméből
2020. március 27. 19:48 Múlt-kor
Korábban
A nyugat-afrikai ebolajárvány (2014-2016)
Az igen veszélyes ebola nevű kórokozó két éven át tartotta rettegésben Nyugat-Afrikát, 28 600 regisztrált fertőzést okozva, amelyből 11 325 bizonyult halálosnak.
Az első bejelentett eset 2013 decemberében fordult elő Guineában, majd a betegség hamar átterjedt Libériába és Sierra Leonéba.
A fertőzések és halálozások nagy része e három országra korlátozódott, azonban a vírus előfordult Nigériában, Maliban, Szenegálban, és néhány esetben az Egyesült Államokban és Európában is.
Az ebolának máig nincs ellenszere, azonban a védőoltás fejlesztése továbbra is folyamatban van. A rendívül halálos vírus első ismert eseteit Szudánban, illetve Zairében (ma a Kongói Demokratikus Köztársaság) jegyezték fel az 1970-es években. Egyes elméletek szerint a betegség denevérekről kerülhetett át az emberre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap