Hét különös csata a középkorból
2015. június 5. 08:18
Korábban
Vakon csatába
A százéves háború leghíresebb ütközete, az 1346. augusztus 26-i crécy csata arról nevezetes, hogy a háromszoros túlerőben lévő, büszke francia lovagsereg súlyos vereséget szenvedett a 16 éves Eduárd walesi herceg vezette angolok ellenében, akik alig száz főt vesztettek, míg a franciáknál több mint tízezer fő maradt a csatatéren. Bár nyílt harctéren Crécy-nél sütöttek el először ágyút, az angolok nem ennek, hanem szokatlan, hosszúíjakra építő harcmodoruknak köszönhették győzelmüket.
Crécynél két király is holtan maradt a csatatéren, az egyikük VI. Fülöp francia uralkodó hűbérese, Luxemburgi János cseh király (Zsigmond magyar király nagyapja). A francia oldalon beavatkozó János annak ellenére vállalta az ütközetet, hogy vak volt. A csata alatt ezt mondta kísérőinek: „Uraim, az embereim vagytok, a társaim, a barátaim ezen az utazáson, azt akarom, hogy vigyetek előre, hogy én is megmutathassam kardomat az ellenségnek”. A fegyverét valóban megmutatta az angoloknak, ám azok mit sem törődtek ezzel, s a királyt, valamint a kötéllel hozzákötött kísérőit egytől egyig lekaszabolták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap