Hét bizarr történet a hidegháborúból
2015. július 16. 08:13
Korábban
Ugrás a szabadságba
1961. augusztus 15-én még csak néhány napja kezdődött meg a berlini fal építése, amikor az egyik határszakasz védelmével megbízott keletnémet rendőr, Conrad Schumann bátor lépésre szánta el magát: átszökött Nyugat-Berlinbe. A fiatal rendőrnek nagy ösztönzést jelentett, hogy Nyugat-Berlinben néhány összeverődött ember azt kiabálta neki, hogy “Komm rüber”, vagyis "gyere át." Mivel ekkoriban még csak szögesdrót választotta el a német főváros két városrészét, Schumann dolga viszonylag egyszerű volt: át kellett ugrania a nem túlságosan magas akadályt. A fiú egy ideig fontolgatta, hogy mit tegyen, majd gondolt egyet, eldobta a cigarettáját, és elkezdett a drótkerítés felé futni. Miközben átugrotta az akadályt, ledobta a fegyverét, majd beszállt a nyugatnémet rendőrség ott várakozó autójába. A szökési kísérlet sikeresnek bizonyult.
A fiatalember akciója rendkívüli propagandaértékkel bírt a nyugat-németek számára, amit maximálisan ki is használtak. A Schumann élete azonban szökése ellenére sem pont úgy alakult, ahogyan eltervezte. A 90-es években úgy nyilatkozott, hogy igazán szabadnak csak a berlini fal 1989 novemberében történő leomlása után érezte magát. Depresszióban szenvedett, és 1998-ban végül önkezével vetett véget életének.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Már a föníciaiak előtt virágzó közösségek éltek Marokkóban tegnap
- Őskori kőkört fedeztek fel Skócia híres régészeti lelőhelyén tegnap
- Vita bontakozott ki Berlinben egy náci bunker sorsa miatt tegnap
- Ókori színházakban rendeznek opera- és balettfesztiválokat Törökországban tegnap
- tegnap
- tegnap
- tegnap
- Négyszáz éves festmény igazolt egy 21. századi tudományos felfedezést tegnap





















