Hat kevéssé ismert nő a középkorból, aki nem elégedett meg a neki szánt szereppel
2018. március 9. 18:42
Korábban
Egy középkori feminista
Néhány úttörő nő már a középkorban nyíltan vallott olyan tanokat, amelyeket ma már bátran nevezhetünk feministának is. Christine de Pisant például apja támogatta tanulni vágyásában, és ennek megfelelően nevelte. Tizenöt éves korában kötött előre intézett házasságából valódi szerelem lett. Amikor beütött a tragédia, és mind apját, mind férjét elveszítette, a mindössze huszonöt éves Christine hirtelen az egész háztartás feje lett. A pénzügyeik mibenlétéről azonban nem voltak ismeretei, így többen át is verték, és hamis tartozásokat kértek rajta számon.
Eme tapasztalatok vezették arra, hogy kritika alá vonja a házasságban betöltött szerepeket: „Ugyanis a nős férfiak szokása, hogy nem beszélnek pénzügyeikről feleségükkel, és nem tárják fel előtte azokat (…) nincs is ennek így semmi értelme, hacsaknem a nők a tudatlanság helyett megtanulják az ilyen ügyek bölcs kezelését.”
Christine-nek kevés lehetősége volt. „Ideje volt hát munkába állnom, olyasvalamibe kezdenem, amit neveltetésem során nem tanultam meg.” Míg eleinte írnokként kéziratokat másolt, később ő lett Európa első hivatásos női írója. Szembeszegülve a nőgyűlölő írókkal, a nőellenes kirohanásokat „zagyvaságnak, szemétnek és elfecsérelt szavaknak” nevezte.
1404-1405 körül keletkezett mesterművében, A nők városának könyvében, Christine egy allegorikus várost vizionál, amelyet kizárólag nők laknak, és amelyben Szűz Mária uralkodik. Ebben a prózában Christine hangot ad azon véleményének, hogy a nők hoztak létre minden jó kultúrát, politikát és tudományt. Amellett érvelt, hogy a nőknek is, mint mindenkinek, meg kellene adni a jogot az emberi léthez. Utolsó művében egy fiatal szüzet dicsér, mint a megtestesítőjét mindennek, ami jó a nőkben – nem mást, mint Jeanne d'Arcot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap