Főszerkesztői köszöntő

2015. október 8.-Bartal Csaba-Múlt-kor
2015. különszám: Jubileumi kiadás
A cikk ebben a lapszámban jelent meg

2015. különszám: Jubileumi kiadás

Kedves Olvasó,

nagy örömmel nyújtom át a Múlt-kor történelmi magazin jubileumi 25. és egyben 1. különszámát.

Az eltelt hat esztendő eddigi számaiból a legnépszerűbb írások közül válogattunk, és be kell ismernem, nem volt könnyű a feladat: hiszen remek cikkekből nem egyszerű kiválasztani a legjobbakat. A most újraközölt tizenhatról kiváló munkatársaimmal együtt azt gondoljuk, mérföldkövei voltak a magazin eddigi történetének.

Régi és hűséges olvasóinknak bizonyára már a címlap is ismerős: 2010 márciusi első számunk címlapján szerepelt ugyanez a kép, - csak akkor fekete-fehérben. Festetics Rudolf, a “kannibál” gróf 1893-as eredeti fotójának újragondolt, színezett változata a mi fejlődésünk lenyomata is. Hat év alatt a Múlt-kor is sokkal színesebbé, szerethetőbbé és érdekesebbé vált.

Ezért hálával tartozom annak a sok-sok szerzőnek, akikkel eddig együtt dolgoztunk, és annak a sokezer olvasónak is, akik hónapról hónapra bennünket választottak tanulás, szórakozás vagy szórakozva tanulás céljából.          

Ahogy tettük eddig is, e számunkban is törekedtünk arra, hogy valami újdonsággal szolgáljunk. A 60. oldalon Mácsai István eddig sosem publikált magánfelvételeiből mutatunk be néhányat. A festőművész a fotókat az 1956-os forradalom reményekkel teli októberi napjaiban készítette. A megrázó képsorokat naplójának bejegyzései teszik teljessé.

Jó szórakozást kívánok e számunkhoz, és folytassuk együtt a következő esztendőkben is.

Miért fizessen elő?

Kedvezmény Pénzt takarít meg
Házhozszállítás Házhoz visszük
Mobiltelefon Hozzáférés a teljes digitális archívumhoz