Finommotoros mozgásokra is képes volt a neandervölgyiek keze
2018. szeptember 28. 14:55 MTI
Finommotoros képességekkel rendelkezett a neandervölgyi ember: anatómiai leletek alapján megállapították, hogy a korai ember nagyon precízen volt képes használni a kezeit.
Korábban
Katerina Harvati, a Tübingeni Egyetem és Gerhard Hotz, a Bázeli Természettudományi Múzeum munkatársa vezetésével lemérték és kielemezték neandervölgyi emberektől származó kézcsontok úgynevezett entéziseit, vagyis azt a területet, ahol az inak és a szalagok a csontokhoz kapcsolódnak. Ezeket összehasonlították a Természettudományi Múzeum tulajdonában lévő, a bázeli kórházi temetőből származó csontvázakon lévő entézisekkel. „Ebben az egyedülálló, a 19. századból származó gyűjteményben azonosított csontvázak vannak, az elhunytak életkörülményeire és foglalkozására vonatkozó információkkal” - mondta Hotz.
A neandervölgyiek és a 19. századi emberek csontjainak összehasonlítása nyomán a szakemberek meg tudták állapítani, hogy az előemberek mindennapjaik során főként erős markolófogást vagy finom, precíziós fogásokat végeztek, tehát a neandervölgyiek entézisei egy kovács vagy egy varrónő kézcsontja entéziseinek felelnek meg. Az erőteljes fogásnál a kéz teljes belső felülete és az ujjak is bevetésre kerülnek, a finom fogásoknál a hüvelyk- és mutatóujj ujjbegye.
Az eredmények szerint a hat vizsgált neandervölgyi csontváz egyikén sem láthatóak olyan nyomok, amelyek főként az erőteljes fogás gyakorlására utalnának - írja közleményében az egyetem. „A modern emberhez hasonlóan a neandervölgyiek kompetens eszközkészítők és -használók voltak, akik mindennapi tevékenységeik során precíz kéz- és ujjmozgásokat végeztek” - foglalta össze az eredményeket Harvati.
A neandervölgyi ember finommotoros képességeire már az eszközei is utalnak: például olyan csonteszközöket alkalmazott szőrme megmunkálására, amelyek használatához precíz fogásra volt szükség. Az eddig nem volt tisztázott, hogy ezek az eszközök mindennapjaik részei voltak-e, vagy csak elszigetelt esetekben használták őket.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A neandervölgyi ember 400-40 ezer évvel ezelőtt élt, a modern emberrel (Homo sapiens) párhuzamosan.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![rejtélyek](/ih0Ax/label/.cut-640x400/6.jpg)
rejtélyek
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat
- Még mindig nem oldották fel a roswelli incidens aktáinak titkosítását
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Sokáig nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a roswelli UFO-észlelésnek
- Napkirálynak nevezték A kis herceg íróját, Antoine de Saint-Exupéry-t
- A bombák mellett állítólag sonkát is dobtak a németek Londonra az első világháborúban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)