Feldarabolt uralkodók
A középkori Európában az erőszak és a büntetés sokszor nem ért véget a halállal. A régészeti feltárások során újra és újra olyan sírok kerülnek elő, amelyekben a holttesteket szokatlan módon helyezték el, megcsonkították, feldarabolták, vagy kövekkel próbálták „ártalmatlanná” tenni. Egy írországi temetőben például két férfi szájába is nagy méretű követ helyeztek, egyikük esetében olyan erővel, hogy az állkapcsa is kimozdult a helyéről. Más lelőhelyeken állkapocs nélküli csontvázak, haláluk után súlyosan roncsolt koponyák és különös testhelyzetben eltemetett halottak tanúskodnak hasonló szokásokról.
- A halál sem jelentett mindig nyugalmat: a középkorban a holttesteket olykor megcsonkították, nehogy visszatérjenek az élők közé
- Az uralkodók testét feldarabolták és kifőzték: a „német módszer” lehetővé tette a távol elhunyt királyok földi maradványainak hazaszállítását
- Királyi testrészekért versengtek a templomok és kolostorok: egy uralkodó szíve vagy csontjai vallási tekintélyt, zarándokokat és jelentős bevételeket hozhattak
A háttérben nem mindig ugyanaz az indíték állt. A holttestek feldarabolása olykor gyakorlati okokat szolgált, különösen az otthonuktól távol meghalt uralkodók esetében, máskor azonban a halottaktól való félelem, a nekrofóbia jeleit látják bennük a kutatók. A kemencékbe, kutakba, gödrökbe temetett testek, a hatalmas kövek alá szorított maradványok, az elszigetelt sírok és a halál után okozott sérülések mind arról árulkodnak, hogy a középkori ember számára a halott olykor még a síron túl sem számított veszélytelennek.
Gyilkosság a halál után
A holttestek ellen elkövetett „erőszakos cselekményeknek” számos mozgatórugója lehetett: a különféle betegségektől, fertőzésektől (lepra), a test fizikai deformitásától és a genetikailag öröklött defektusoktól – mint például a Down-szindrómás egyénektől – való félelem. A vallási-politikai közutálat tárgyát képező, az eretnekséggel vádolt, avagy keresztelőjük előtt elhalálozott, illetve boszorkány hírében álló személyek és öngyilkosok holttestei szintén különféle tortúrák elé nézhettek.
A középkori Itália, a Német-római Császárság és a Francia Királyság egyes régióiban a nemi erőszakot vagy öngyilkosságot elkövető, illetve az eretnekség bűnébe eső, nemkívánatos személyek (holt)testét a földön végighúzva vitték a bírósági tárgyalásra, ahol bűneik miatt elítélték és felakasztották őket. Egy XIV. századi lille-i törvénykönyv szerint a női öngyilkosok tetemeit máglyán égették el úgy, mint a gyilkosság miatt elítélt személyeket. A XV. században élő itáliai jogtudós, Bertachinus dei Firmani egyenesen helyénvalónak és igazságosnak tartotta az öngyilkosság vétkébe esett személyek lefejezését. A holttestek megcsonkításának, megbénításának a gyakorlata a félelmen alapult: a középkori Európa lakói rettegtek az élőhalottaktól.
