A veszett VI. Károly végzetes évtizedei
33 hihetetlen, de igaz történet (EXTRA)
Azt képzelte, hogy üvegből van, és ha megérintik, összetörik. Gyakran elfelejtette a körülötte lévők, nem egyszer pedig a saját nevét is, továbbá azt a tényt, hogy ő Franciaország királya. VI. Károly közel 35 évig ült a trónján, s az uralkodó meg-megújuló őrülete harminc esztendőn át keserítette meg az udvar és közvetve a franciák életét. A főként betegségéből fakadó problémák katasztrofális állapotokat idéztek elő a királyságban, amely csak évekkel a király halála után tudott kilábalni a káoszból.
- VI. Károly egy hadjárat során kivont karddal támadt saját kíséretére, és több emberét halálosan megsebesítette
- A francia király időnként saját családtagjait sem ismerte fel, és állítólag vasrudakat varratott a ruhájába, mert attól félt, hogy teste összetörik
- Az uralkodó betegsége hozzájárult Franciaország polgárháborúba sodródásához, miközben az angolok a százéves háborúban sorra szerezték meg a francia területeket
VI. Károly édesapja, V. Károly halálát követően 11 éves gyermekként került a trónra. Húszéves koráig nagybátyjai vezették a százéves háborúban az egyre több kudarcot elszenvedő királyságot, majd 1388-ban Károly illedelmesen megköszönte nagybátyjainak addigi szolgálataikat – akik a közjó helyett sokkal inkább saját hasznukat szem előtt tartva kormányozták az országot –, és visszavette az őt megillető jogokat. Ígéretet tett apja „jó kormányzatának” visszatérésére, amit a korábban V. Károly mellett működő jogtudósok tanácsossá választásával, valamint törvényalkotói tevékenysége megkezdésével alá is támasztott. Tényleges uralkodása kezdetének sikereit jelzi, hogy ráaggatták a „Szeretett” jelzőt.
Regnálása első négy évében semmi nem utalt az uralkodó megbomló elméjére, igaz, az ország vezetésével járó terhet egyre nehezebben viselte. 1392-ben aztán rátört az első roham. Augusztus közepén Károly V. János breton herceg ellen vezetett hadjáratot Bretagne-ba. (A herceg Károly egyik feltétlen híve és tanácsadója, Olivier de Clisson ellen sikertelen merényletet elkövető Pierre de Craont bújtatta). Jean Froissart krónikája szerint a király egész évben betegeskedett. Áprilisban egy rejtélyes kór következtében kihullott a haja, és leestek a körmei. Alig evett, alig ivott, fájt a feje, és gyakori láz gyötörte. Állapotán rontott az Olivier de Clisson elleni merénylet híre is. Bár orvosai és nagybátyjai világosan látták, hogy a királyra egyre nagyobb súllyal nehezednek terhei, nem tudták megakadályozni, hogy hadjáratot vezessen Bretagne-ba.
Túl az őrület határán
Ilyen lelkiállapotban lovagolt ki tehát a még mindig csak 23 éves király és kísérete Le Mans városából a perzselő augusztusi melegben. Az uralkodó komfortérzetéhez ruházata sem járult hozzá túlságosan: fekete bársonyköpönyegben, fején színes turbánnal lovagolt. Az erdőben egyszer csak egy rongyokba öltözött, mezítlábas ember futott elő a fák közül, megfogta lovának kantárját, és ezt kiáltotta: „Király, egy tapodtat se menj tovább! Fordulj vissza, mert elárultattál” – idézi Frosissart a bolondnak látszó férfit. Erre a király fegyveresei azonnal arrébb rángatták a furcsa szerzetet, akit – anélkül, hogy kikérdezték volna az általa mondottakról – ott hagytak.
Ez is érdekelhet