Elfeledett középkori magyar várostól az őrült királyig – ezek voltak a hét legizgalmasabb cikkei
2020. július 18. 12:03 Múlt-kor
Ha lemaradtak volna az elmúlt hét legérdekesebb írásairól, most bepótolhatják. A Múlt-kor elhozta Önöknek Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán szenvedélyes szerelmének történetét, elmerültünk az Árpád-kor feltáruló titkaiban, mélyére ástunk II. Lajos bajor király őrültségének, és elborzadtunk a keresztesek 1099-es jeruzsálemi vérengzésén.
Korábban
Ritka pillanatkép 1241-ből
Immáron egy évtizeddel ezelőtt a véletlennek köszönhetően bukkantak rá Bács-Kiskun megyében egy elfeledett középkori kolostor és az azt övező város maradványaira. Az igen komolyan fejlődő településsel és lakóival a Magyar Királyságba betörő tatár hadak a régészeti feltárások szerint különösen brutálisan jártak el, a 2-14 éves korú gyermekeket például szabályosak kivégezték.
A hirtelen végbement elnéptelenedés és a feledés jótékony homálya miatt a terület a mai kor régésze számára aranybányának bizonyult. A Kiskunsági Homokhátság egykor virágzó települése egy különösen ritka középkori pillanatképpé vált. A helyszíni ásatások eredményei túlzás nélkül újraértékelik az Árpád-kori Magyarországról való, egyébként igencsak szegényes általános tudásunkat. Az elfeledett középkori magyar város titkait itt találja.
„Téptük egymást, de mi értettük egymást a legjobban”
Ritka dolog, ha egy színészpár tagjai nemcsak saját, de közös mítoszukat is képesek megteremteni. Ezért a mennyei páholy VIP-részlegét az ikercsillagoknak tartja fenn az emlékezet. Legalábbis erről árulkodik a tény, hogy a magyar színészuniverzumból eddig egyedül Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán kettőséről neveztek el kisbolygókat. Filmek és színdarabok egész sorában alakítottak szerelmeseket. A nézők elképzelték, hogy a játék akkor is folytatódik, amikor a függöny már legördült. Olykor így is történt. Néha „vijjogva, sírva, kergetőzve.” A legendás színészpáros szenvedélyes kapcsolatáról itt olvashat.
A mesevilágban élő őrült király
II. Lajos bajor király gyakran mondogatta, hogy a Napkirály szellemével diskurál, máskor pedig a kacagásától volt hangos a szobája, pedig biztosra vehető, hogy nem volt vele senki. Olykor éjjelente járta birtokait, a nappalt pedig alvással töltötte. Rettentően antiszociális volt, ám királyként néhanapján muszáj volt különféle fogadásokon részt vennie. Ilyenkor, hogy gátlásait feloldja, rettentően berúgott – minimum tíz pohár pezsgőt ivott meg –, és másnap semmire sem emlékezett.
Akadt olyan eset is, hogy óriási méretű virágcsokrot rendelt, és az estély egy részét abban töltötte, így nem kellett a vendégeivel társalognia. Sőt arra is volt precedens, hogy a zenekarnak azt parancsolta, olyan hangosan játszanak, amilyen hangzavarban nem lehetséges beszélgetni. Heinz Häfner pszichiáter szerint Lajos furcsaságainak se szeri, se száma nem volt, ennek ellenére nem nevezhető a szó egzakt értelmében elmebajosnak. Sokan másképp vélekednek.
A keresztesek jeruzsálemi „diadala”
Jeruzsálem ostroma 1099. június 7-én kezdődött, nagyjából 13 ezer keresztes próbálta magát átgyűrni a falakon és a falakat védő pár ezres helyőrségen. Nem volt könnyű dolguk, hiszen élelem és ívóvíz szűkében voltak, köszönhetően annak, hogy az erőlelátó védők rengeteg kutat megmérgeztek a környéken.
A kimerültségtől a derék lovagok vizionálni kezdtek és egyesek azt híresztelték, hogy látni vélték a keresztesek egyik, nemrégiben elhunyt karizmatikus vezérét, Adhemar püspököt, aki körmenetre hívta őket. A keresztesek pedig mezítelen lábbal, énekelve kerülték meg a városfalakat. Később az ostromtornyoknak és -létráknak köszönhetően bevették a várost, majd horrorisztikus vérfürdőt rendeztek annak lakói között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap