Hónapokon át terjengett a hullaszag Jeruzsálemben a keresztesek diadala után
2020. július 15. 12:38 Múlt-kor
„Ebben a templomban majdnem 10 ezer embert öltek meg. Ha ott lettél volna, láthattad volna, ahogy bokáig gázolunk a leöltek vérében. (…) Senkit nem hagytunk életben, sem a gyerekeket, sem a nőket.” A francia történetíró Fulcher de Chartres, így emlékezett a Jeruzsálem elestét követő horrorisztikus vérfürdőre, amelyet a Szent Városba betörő keresztesek 1099. július 15-én hajtottak végre.
Korábban
Három évvel korábban több mint 40 ezer keresztes indult el Európából a Szentföld irányába. A fegyveresek eltökéltek és motiváltak voltak, hiszen II. Orbán pápa bűneik alól való azonnali feloldozást ígért bárkinek, aki elesik a muszlimok elleni harcban.
A szentatya felhívása egyben, egyfajta „biztonsági szelepként” is működött, hiszen az Európa stabilitását veszélyeztető földnélküli lovagok tömegeit, akik földbirtokra, vagyonra és egzisztenciára vágytak, Jeruzsálem felé lehetett irányítani, így mód nyílt arra, hogy az Európában felgyülemlett társadalmi feszültségeket egy grandiózus vallásháborúban levezessék.
A fanatikus küldetéstudat és a vagyonszerzés lehetősége által mozgatott keresztesek harcolva tették meg az utat és átvágták magukat a Kis–Ázsiát uraló szeldzsuk törökök területén. Mikor végre megpillanthatták Jeruzsálem falait, sokan nem tudtak uralkodni a rájuk törő érzelmeken és sírva fakadtak.
A város ostroma június 7-én kezdődött, nagyjából 13 ezer keresztes próbálta magát átgyűrni a falakon és a falakat védő pár ezeres helyőrségen. Nem volt könnyű dolguk, hiszen élelem és ívóvíz szűkében voltak, köszönhetően annak, hogy az erőlelátó védők rengeteg kutat megmérgeztek a környéken.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
A kimerültségtől a derék lovagok vizionálni kezdtek és egyesek azt híresztelték, hogy látni vélték a keresztesek egyik, nemrégiben elhunyt karizmatikus vezérét, Adhemar püspököt, aki körmenetre hívta őket. Vízió ide vagy oda, a keresztesek követték az égi felhívást és meztelen lábbal, szent dalokat énekelve, egyfajta ünnepélyes körmentben a falak mentén megkerülték Jeruzsálemet.
A széplelkű éneklést később sokkal gyakorlatiasabb lépések követték: a kereszt harcosai szétszerelték a genovaiak gályáit és a rendelkezésre álló faanyagból ostromlétrákat és két ostromtornyot is építettek. A végső roham július 14-én éjjel kezdődött.
Az ostromlóknak sikerült az éjszaka leple alatt a falak közelébe húzni az ostromtornyokat. Bár virradatkor a védők felocsúdtak és felgyújtották az egyik tornyot, a másikkal a kereszteseknek sikerült elérni a falakat.
A városba bejutó vérgőzös keresztesek nem elégedtek meg a helyőrség tagjainak legyilkolásával, hanem az egész várost egy gigantikus mészárszékké alakították. Két napig tartott az ezrek életét követelő pokoli őrjöngésük. Annyi volt a halott, hogy Jeruzsálemet hónapokra elárasztotta a hullák bűze.
Egyes kutatók úgy vélik, hogy az ostromot követő vérfürdő, amelyben arab források szerint több tízezren vesztették életüket, egy hidegvérrel végrehajtott, tudatos etnikai tisztogatás volt, amellyel a keresztesek a várost korábban uraló Fátimida kalifátus hátországát akarták meggyengíteni.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk (sztálini diktatúra, olasz fasizmus, náci Németország)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/785.jpg)
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap