Hónapokon át terjengett a hullaszag Jeruzsálemben a keresztesek diadala után

2020. július 15. 12:38 Múlt-kor

„Ebben a templomban majdnem 10 ezer embert öltek meg. Ha ott lettél volna, láthattad volna, ahogy bokáig gázolunk a leöltek vérében. (…) Senkit nem hagytunk életben, sem a gyerekeket, sem a nőket.” A francia történetíró Fulcher de Chartres, így emlékezett a Jeruzsálem elestét követő horrorisztikus vérfürdőre, amelyet a Szent Városba betörő keresztesek 1099. július 15-én hajtottak végre.

Jeruzsálem 1099-es bevétele egy késő középkori illusztráción (kép forrása: Wikimedia Commons)

Korábban

Három évvel korábban több mint 40 ezer keresztes indult el Európából a Szentföld irányába. A fegyveresek eltökéltek és motiváltak voltak, hiszen II. Orbán pápa bűneik alól való azonnali feloldozást ígért bárkinek, aki elesik a muszlimok elleni harcban.

A szentatya felhívása egyben, egyfajta „biztonsági szelepként” is működött, hiszen az Európa stabilitását veszélyeztető földnélküli lovagok tömegeit, akik földbirtokra, vagyonra és egzisztenciára vágytak, Jeruzsálem felé lehetett irányítani, így mód nyílt arra, hogy az Európában felgyülemlett társadalmi feszültségeket egy grandiózus vallásháborúban levezessék.

A fanatikus küldetéstudat és a vagyonszerzés lehetősége által mozgatott keresztesek harcolva tették meg az utat és átvágták magukat a Kis–Ázsiát uraló szeldzsuk törökök területén. Mikor végre megpillanthatták Jeruzsálem falait, sokan nem tudtak uralkodni a rájuk törő érzelmeken és sírva fakadtak.

A város ostroma június 7-én kezdődött, nagyjából 13 ezer keresztes próbálta magát átgyűrni a falakon és a falakat védő pár ezeres helyőrségen. Nem volt könnyű dolguk, hiszen élelem és ívóvíz szűkében voltak, köszönhetően annak, hogy az erőlelátó védők rengeteg kutat megmérgeztek a környéken.

A kimerültségtől a derék lovagok vizionálni kezdtek és egyesek azt híresztelték, hogy látni vélték a keresztesek egyik, nemrégiben elhunyt karizmatikus vezérét, Adhemar püspököt, aki körmenetre hívta őket. Vízió ide vagy oda, a keresztesek követték az égi felhívást és meztelen lábbal, szent dalokat énekelve, egyfajta ünnepélyes körmentben a falak mentén megkerülték Jeruzsálemet.

A széplelkű éneklést később sokkal gyakorlatiasabb lépések követték: a kereszt harcosai szétszerelték a genovaiak gályáit és a rendelkezésre álló faanyagból ostromlétrákat és két ostromtornyot is építettek. A végső roham július 14-én éjjel kezdődött.

Az ostromlóknak sikerült az éjszaka leple alatt a falak közelébe húzni az ostromtornyokat. Bár virradatkor a védők felocsúdtak és felgyújtották az egyik tornyot, a másikkal a kereszteseknek sikerült elérni a falakat.

A városba bejutó vérgőzös keresztesek nem elégedtek meg a helyőrség tagjainak legyilkolásával, hanem az egész várost egy gigantikus mészárszékké alakították. Két napig tartott az ezrek életét követelő pokoli őrjöngésük. Annyi volt a halott, hogy Jeruzsálemet hónapokra elárasztotta a hullák bűze.

Egyes kutatók úgy vélik, hogy az ostromot követő vérfürdő, amelyben arab források szerint több tízezren vesztették életüket, egy hidegvérrel végrehajtott, tudatos etnikai tisztogatás volt, amellyel a keresztesek a várost korábban uraló Fátimida kalifátus hátországát akarták meggyengíteni.