Életében börtönbüntetést, halála után életműkiadást kapott az anarchista filozófus Franciaországban
2024. január 19. 18:05 MTI
159 éve, 1865. január 19-én halt meg Párizsban Pierre-Joseph Proudhon francia szocialista gondolkodó, az anarchizmus elméletének megalapozója, az első teoretikus, aki anarchistának nevezte magát.
Korábban
1809. január 15-én született Besanconban, apja szegény kádár és serfőző volt. A kiváló szellemi képességekkel megáldott fiú nyomdász lett, de magánúton tovább tanult, elsajátította a latin, a görög és a héber nyelvet. Megismerkedett az ugyancsak besanconi utópista szocialista Charles Fourier-val, akinek gondolatvilága nagy hatással volt rá.
1838-tól a besanconi akadémia ösztöndíjával Párizsban tanulhatott, ekkor írta meg első jelentős művét Mi a tulajdon? címmel. Proudhon ebben nemcsak azt jelentette ki, hogy „anarchista vagyok”, hanem azt is, hogy „a tulajdon lopás”.
A tulajdonnak azt a fajtáját ostorozta, amely nem saját munkán és méltányos cserén alapul, hanem a termelőeszközök tulajdonosainak monopolhelyzetén, amely lehetővé teszi az idegen munka jogtalan kizsákmányolását. Proudhon a kommunizmus utópista és Marx-féle változatát is azzal vádolta, hogy a termelőeszközök fölötti egyéni ellenőrzés megszüntetésével szétzúzzák a szabadságot.
Gustave Courbet portréja a filozófusról
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
1843-ban Lyonba ment, ahol egy hajózási cég ügyvezetője lett. Itt került kapcsolatba a takácsok titkos társaságával, a mutualistákkal, akik úgy vélték, hogy a gyárakat munkásszövetségek is vezethetnék.
Később Proudhon az ő nézeteik hatására nevezte el az anarchizmus általa kidolgozott változatát mutualizmusnak. Számos szocialista gondolkodóval ismerkedett meg, Marxszal vitába is keveredett, mert ellenezte annak tekintélyelvű, centralista nézeteit a szocialista mozgalom szervezéséről.
1846-ban Párizsban adta ki A gazdasági ellentmondások rendszere avagy A nyomor filozófiája című munkáját, amelyben a munkásmozgalom célját nem a magántulajdon megszüntetésében, hanem „negatívumainak” (konkurencia, monopólium, tekintély, állam) felszámolásában látta.
Olyan szabad társadalmat képzelt el, amely a munkaeszközökkel és a földdel szabadon rendelkező munkásszövetkezetek társulásával valósul meg, és az értékek szabad cseréjére épül. Azt javasolta, hogy közös adakozásból állítsanak fel egy népbankot, amelyből a munkások kamat nélküli kölcsönt kaphatnának, ugyanis a tőke fő formáját a kamatozó tőkében látta, a kamat megszüntetésével lehetségesnek tartotta a tőke eltörlését is.
A következő évben Marx A filozófia nyomorúsága című könyvterjedelmű vitairatában élesen szembefordult Proudhon elképzeléseivel, aki 1848-ban már a Louis Blanc-féle szocializmust is elvetette, és elszigetelődött a munkásmozgalmi gondolkodóktól.
Részt vett az 1848-as párizsi forradalomban, júniusban megválasztották képviselőnek is, de a nemzetgyűlés kinevette a népbankra vonatkozó indítványát, Marx pedig a „nyárspolgári fantázia szüleményének” nevezte a társadalom átformálásának ezt a naiv módszerét.
A forradalom bukása után a Proudhon által szerkesztett négy lapot bezúzták, őt magát perbe fogták és 1852-ig börtönben ült. Fogsága nem volt túl szigorú: látogatókat fogadhatott, kiengedték a városba is, megnősült, sőt börtönévei alatt született első gyermeke.
Gustave Courbet festménye az anarchista gondolkodóról és gyermekeiről
A cellájában írt, Általános elgondolások a XIX. századi forradalomról című munkájában fejtette ki vízióját a föderatív világtársadalomról, ahol nincsenek határok, megszűnnek a nemzetállamok, a hatalom a települések egyesülései között oszlik meg, a törvényeket pedig szabad szerződések helyettesítik.
Proudhon 1858-ban tette közzé háromkötetes filozófiai főművét A forradalom és az egyház igazságossága címmel, melyben a gazdasági, politikai és vallási centralizációt mint a tekintélyelvűség megtestesüléseit támadta.
Vallásgyalázás miatt ismét eljárást indítottak ellene, háromévi fogságra ítélték, de a börtön elől Belgiumba szökött. 1862-ig maradt emigrációban, ekkor született a nacionalizmus kritikáját adó, A föderációs elvről című könyve, amelyben a központosított hatalommal szemben a föderalizmust, a társulásos formákat hirdette.
Pierre Proudhon 1865. január 19-én hunyt el a francia főváros Passy kerületében. Halálos ágyán fejezte be utolsó művét (A dolgozó osztályok politikai képességei), amelyben azt fejtegette, hogy csak a munkások szabadíthatják fel magukat, mégpedig gazdasági eszközökkel, alapvetően szövetkezés útján.
Proudhon eszméi fontos szerepet játszottak az 1864-ben alakult Nemzetközi Munkásszövetségben, az I. Internacionáléban, nagy hatást gyakoroltak az anarchizmus orosz teoretikusaira, Bakunyinra és Kropotkinra, az orosz narodnyikokra és a 19. századi európai föderalista, szindikalista, anarchoszindikalista mozgalmakra.
1867-ben jelentek meg Párizsban életében kiadott összes munkái 26 kötetben, 11 kötetben hátrahagyott iratai, majd 1875-ben levelezései 14 kötetben.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![rejtélyek](/ih0Ax/label/.cut-640x400/6.jpg)
rejtélyek
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat
- Még mindig nem oldották fel a roswelli incidens aktáinak titkosítását
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Sokáig nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a roswelli UFO-észlelésnek
- Napkirálynak nevezték A kis herceg íróját, Antoine de Saint-Exupéry-t
- A bombák mellett állítólag sonkát is dobtak a németek Londonra az első világháborúban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)