Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
2017. szeptember 27. 11:12
Mit gondolt egy átlagos osztrák vagy horvát az 1867-es kiegyezésről? Van-e okunk ünnepelni a híres alkut? Mennyiben befolyásolta a történelmünket a 150 évvel ezelőtti eseménysor? Miért volt szükség rá? Sikerként vagy bukásként könyvelhetjük el? Miért olyan megosztó a mai napig? Számos fontos kérdésre keresték a választ az Országház Felsőházi üléstermében rendezett konferencia résztvevői.
Korábban
„Inkább megyek Bécsbe a németek, mint Belgrádba a rácok közé”
Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnöke megnyitó beszédében a magyar történelem egyik legfontosabb dátumának nevezte az 1867-es évet. Mint elmondta, nem a kompromisszum megkötőinek felelőssége a fő kérdés, hanem az utánuk következő nemzedékeké, akik jól vagy rosszul használták ki a lehetőségeket.
Az elmúlt másfél évszázadban számos, kifejezetten intellektuális, ám olykor öldöklő vita zajlott le a kiegyezésről. Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint az utókornak nem csupán elemeznie kell a problémakör ellentmondásos megítélését, hanem tanulnia is illene belőle. Megjegyezte, Európa egykor második legnagyobb területű állama, a Monarchia szétesésekor az egykor irigyelt Magyarország nem rendelkezett a megfelelő fizikai, katonai eszközökkel, hogy megvédje saját magát. Annak ellenére, hogy 1918 őszén még egymillió magyar állt fegyverben.
Kövér úgy véli, a magyarság a Habsburgoknak köszönhetően tudta megőrizni az állami egységet. Ám utólag nézve nem volt eredményes a szuverenitás ezen modellje. A birodalom szétesésekor a magyar a legerőtlenebb volt a népek közül, ezen tény hátterének feltárása az egyik legfontosabb történészi feladat, így az elnök. A Monarchia ötven éve során a korszak egyik legnagyobb modernizációs kísérlete zajlott, amely során a magyar gazdaság hatalmas mértékben prosperált, az analfabetizmus csökkent, Budapest fejlődését pedig csak Berliné előzte meg. Kövér ellentmondásos kérdést fogalmazott meg: a gazdasági és kulturális modernizáció vajon erősítette vagy gyengítette a magyar nemzeti önazonosságot?
Van-e okunk ünnepelni a kiegyezést? – tette hozzá az újabb kérdést ifj. Bertényi Iván, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgató-helyettese. Megemlített több magyar gondolkodót, akik különféle módon ítélték meg az 1867-es alkut. Szekfű Gyula szerint a magyar politikai elit bölcs döntése volt a kompromisszum, ám az őket követő, kevéssé bölcs generáció miatt bukássá vált. Kossuth a Kasszandra-levélben egyértelmű bukást jósolt. Az egykori kormányzó attól (is) tartott, hogy a német befolyás visszaszerzése miatt szükséges Ferenc Józsefnek Magyarország emberanyaga és gazdasági ereje. Ám ebben a kérdésben végül nem lett igaza, mert éppen a dualista rendszer tudta kivédeni, hogy a Monarchia belesodródjon például az 1870-es francia-porosz háborúba. Falk Miksa észbeli házasságnak nevezte az alkut. Ugyanis egy király sem volt, aki olyan lelkiismeretesen betartotta a magyar alkotmányra tett esküjét, mint Ferenc József, érvelt Falk.
Mint Bertényi elmondta, ha a bukás összefügg a kiegyezéssel, akkor méltánytalan lenne azt is állítani, hogy a hatalmas fejlődés nem a kiegyezés egyik eredménye. Többen gondolkodtak egykor úgy, hogy a kiegyezés az a fajta lehetőség, amely lehetővé tette, hogy az 1848-ban megakasztott fejlődés folytatódhatott. A hazánkba érkező tőkeimportnak és a nagybankoknak kiemelkedő érdeme volt a fejlődésben, mindez pedig a kompromisszum nélkül bajosan jöhetett volna létre.
Ausztriában heves bírálatok érték akkoriban a kiegyezést. Miközben a magyarok kiharcolták a paritást, az egyenjogúsítást (vagyis a döntési súly 50 százalékát), addig a hadseregre jutó kiadásokból csupán 30 százalékot álltak, magyarázták a Lajtán túliak. Ráadásul az etnikailag homogénebb Magyarország jobban tudta érdekeit érvényesíteni, mint a szlávok és németek vitái miatt lekötött Ausztria. Az osztrákok a túlzó magyar befolyást emlegették fel.
Bertényi egy anekdotával érzékeltette a magyar ember kiegyezéshez, 1848-hoz, valamint a királyhoz való viszonyát. Thallóczy Lajos (1857-1916) Kossuth Lajos születésének 100. évfordulóján (1902) magyar parasztoktól kérdezte meg, hogy „ki volt Kossuth?” Így válaszoltak: „az a nagy ember, akinek a szabadságunkat köszönhetjük”. „De hát szembeszállt a királlyal” – replikázott Tallóczy. „Igen, ez az egy volt, amit rosszul tett” – magyarázták. Előadása végén Bertényi levonta a következtetést: nem egyértelmű az út a kiegyezéstől Trianonig, ily módon Kossuthnak sem volt mindenben igaza.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Blondi szemszögéből nézhetjük végig Hitler utolsó napjait
- Cranach festményének útja Hitler nappalijától a londoni Nemzeti Galériáig
- A Berghof-csapda, Hitler kiszolgáltatottsága
- Kudarcokkal teli út vezetett Hitler hatalomra jutásához
- Mi lett volna, ha Hitler kapja meg előbb az atombombát?
- Diktátorok titkos szenvedélyei – Amikor a kegyetlen vezetők kertészkedtek, rajzoltak és hegedültek
- Hitler kutyái: Ebek a náci hadigépezetben
- A Führer árnyéka – A Hitler-naplók botránya
- Martin Bormann, a „leghűségesebb párttárs”
- Nő is harcolhatott a longobárd seregben tegnap
- Visszaszolgáltattak egy inka gyermekmúmiát az argentin őslakosoknak tegnap
- Zsidómentő lengyel asszonynak állított emléket a Pilecki Intézet tegnap
- Német találmány előzhette meg Thomas Edison fonográfját tegnap
- Aphrodité-fejet és egy ókori bazilikát tártak fel Egyiptomban tegnap
- A Karib-tenger igazi kalózait keresték Nassau kikötőjében tegnap
- Ideiglenesen kialudt Szarajevó örök lángja tegnap
- Holland történész tárta fel egy háborús bűnös katonatiszt magánéletét tegnap


















