Egy szívinfarktus kellett hozzá, hogy Ruttkai Éva Latinovitsot válassza

A díva és a segédszínész 

Amikor 1964 nyarán először indult pozsonyi vendégjátékra a Vígszínház, a társulat legutóbbi sikerdarabját, a Rómeó és Júliát szánta turnéja fénypontjának. A címszerepeket játszó Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva ekkoriban az „illegalitás éveit” élték. Éva a világ szemében még a háború utáni filmgyártás férfiideáljaként befutott Gábor Miklóshoz tartozott.

Az egyre kínzóbbá váló titkolózásnak Zoltán váratlan rosszulléte vetett véget: „a vonaton, rekkenő hőségben valóban megszakadt a szívem, úgyhogy a felvirágzott fogadóbizottság csak dermedten tudta figyelni, hogy a félhalott Rómeót leemelik a vonatról, és betuszkolják egy szirénázó mentőautóba. Negyven napig feküdt Rómeó egy pozsonyi kórházban, és Júlia ápolta. A seb szívemen beforrt egy pár hónap múlva, de valami eltűnt. (…) Nem játszottuk többet, virágjában halt meg az előadás, úgy, mint Rómeó és Júlia szerelme.” Így emlékezett vissza infarktusára Latinovits 1969-ben, egy Ruttkaival közös, Portrék címmel tartott újvidéki előadóesten, amelyen immár kettős önarcképük volt a főattrakció. 

„Porcelánt lehetne kiégetni Romeo szívében, ahogyan Latinovits Zoltán fölhevíti” – Mátrai-Betegh Béla kritikájának megjelenésekor a Debrecenből érkezett művészt már a Vígszínház tagjaként ünnepelhette a közönség. A szerelem azonban nem Capuleték erkélye alatt lobbant benne lángra.

Szigethy Gábor színháztörténész, Ruttkai Éva lányának férje szerint 1960-ban, egy miskolci vendégelőadás alkalmával pattant ki a szikra: „Olyan elementáris volt Zoltán tekintete, hogy Éva még válaszolni se tudott rá. Újra kellett kezdeni a próbát.” Az anekdota úgy tartja, hogy a tehetséges vidéki színész hetekkel a próba előtt éjjeli szekrényére helyezte a távolról csodált vígszínházi díva portréját, hogy szokja a közelségét.

A pesti sztár szintén szorongva várta a nagy találkozást. Így vált Pavel Kohut darabjának címe önbeteljesítő jóslattá: „Ilyen nagy szerelem”. A valóság azonban korántsem ennyire színpadias, és expozíciója is sokkal korábban íródott. Legalábbis Cserhalmi György szerint, akinek a családja 1956-ban költözött Debrecenbe; nagyjából a friss mérnöki diplomás Latinovitscsal egy időben, aki házak helyett inkább színészi karriert akart építeni.

Szoros barátságot ápolt a Csokonai Színházban kellékeseként dolgozó Cserhalmi Gyulával és feleségével, az operatársulatban éneklő Varga Magdával. Gyerekük pedig, akit később „szakmai fiává” fogadott, már tízévesen apródjaként szerepelt A királyasszony lovagja c. darabban.

Zoltán, a fiatal segédszínész gyakran vendégeskedett lakásukon, már csak azért is, mert rendelkeztek egy, a korban ritka kincsnek tetsző tárggyal: egy telefonnal. „Már akkor, tőlünk Évát hívta” – meséli Cserhalmi György. „Hogy hogyan kezdődött, arról Zoli mindig szemérmesen hallgatott. De Éva már ’56-ban megvolt.” Arra, hogy mindennek volt-e köze a Gábor Miklós és Vass Éva között épp ekkortájt szárba szökkent szerelemhez, talán örökre titok marad.

1. A díva és a segédszínész 
2. Múzsák és riválisok
3. A nemzet napszámosai

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
• Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
• Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
• A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
• Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
• Batu kán és a szláv favágók