Egy bronzkori város felett szétrobbanó üstökös vagy meteorit ihlethette a bibliai Szodoma történetét
2021. szeptember 23. 11:57 MTI
A Jordán folyó völgyében fekvő ősi város, Tell el-Hammam egy középső bronzkori kozmikus robbanás következtében pusztulhatott el. Ennek emlékéből születhetett Szodoma bibliai története - írta a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapja.
Korábban
Sok a hasonlóság
Régészeknek a Nature című tudományos folyóiratban megjelent elmélete szerint a Tell el-Hammam nevű, Jordániában, a Holt-tenger közelében lévő egykori város pusztulása rendkívüli módon hasonlít Szodoma lerombolásához.
A maradványok alapján mintegy 3600 évvel ezelőtt egy meteor vagy egy űrből érkező kő robbanhatott fel a város fölött.
Tell el-Hammam addig, mintegy i. e. 1650-ig az ötvenezer ember lakta Jordán-völgy legvirágzóbb és legjelentősebb települése volt Jerikó és Tell Nimrin mellett.
A hirtelen esemény olyan magas hőmérsékletet okozott, hogy a kerámiaedények kívülről megolvadtak és felforrtak, belül azonban épen maradtak.
Az egykori városban napon kiszárított sártéglákkal építkeztek, melyekből ötszintes épületeket is emeltek.
A rejtélyes pusztító erő az alapok szintjéig lerombolta a házakat, a vályogtéglák elporladtak, az épületek, köztük a helyi uralkodó palotája és a várost körülvevő téglafalak és tornyok is összeomlottak.
A kutatók szerint ekkora megsemmisüléshez szükséges intenzív hőhatást csakis kozmikus becsapódás vagy robbanás okozhatott, és mivel nem található becsapódási kráter, a város felett történhetett az üstökös vagy meteorit detonációja.
A tudósok szerint feltételezhető, hogy ennek az eseménynek voltak szemtanúi, majd nemzedékeken át mesélték a látottakat, és ezzel ihletet adtak a bibliai Szodoma történetéhez, amelyben tűz és kövek zuhannak az égből, hogy elpusztítsák a várost.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap