Az emigráns II. Rákóczi Ferenc fejedelem a magyar történelem egyik kétségkívül legnépszerűbb, ám valószínűleg legvitatottabb hőse. Az általa vezetett szabadságharc bukása után Rákóczi először a Lengyel Királyság déli részén talált menedéket, ám ez a menedék kockázatosnak bizonyult a magyar határ közelsége miatt. Egy meghiúsult merénylet után az északi Gdańskba helyezte át székhelyét. Ebben a kikötővárosban határozta el magát franciaországi útjára, abban a reményben, hogy részt vehet a spanyol örökösödési háborút lezáró béketárgyalásokon. Ezzel kezdetét vette egy hosszú és küzdelmes vándorlás, amely a száműzött fejedelmet a Napkirály udvarától a Márvány-tenger partjáig sodorta.

Az 1713. január elején Normandiában partra szálló erdélyi fejedelem egyenesen a francia királyi udvarba sietett. Ahhoz már késve érkezett, hogy érdemben részt vehessen az időközben zajló béketárgyalásokon. A Habsburg császárral éppen békét kereső XIV. Lajos számára a törvényes uralkodója ellen lázadó és szabadságharcában elbukott fejedelem jelenléte meglehetősen kényes volt. Ezért a Napkirály becses vendége inkognitóban, „Sáros grófjaként” volt kénytelen meghúzni magát a francia udvarban. Az inkognitó egyébként számos felesleges ceremóniától is megkímélte Rákóczit, aki így szabadabban mozoghatott az udvarban. A korabeli európai udvarokban egyébként hasonló megfontolásból tartózkodott álnéven számos utazó uralkodó is, például I. Nagy Péter cár vagy a későbbi II. József császár. A franciás műveltségű Rákóczi Versailles-ban hamar beilleszkedett a francia királyi udvar sajátosan zárt világába. Számos francia arisztokratával kötött barátságot, közülük a leghíresebbek Luxembourg marsall, Breteuil hercege, Maine hercege, Torcy márki, Madame Dangeau és Toulouse grófja voltak. A rossz nyelvek szerint – és ezt Rákóczi vallomásai is megerősítik! – a száműzött fejedelem két neves francia udvarhölggyel fentartott kapcsolata több lehetett puszta barátságnál. Köpeczi Béla kutatásai szerint nem kizárt, hogy Marie-Anne de Bourbon és Charolais hercegkisasszony édesítették meg a fejedelem számára a száműzetés keserű kenyerét.

Pasák közt

Kíséretével Rákóczi Párizs környékén telepedett le. Noha viszonylag jelentős kegydíjat élvezett, a saját udvartartása költségeire valószínűleg már nem futotta belőle. Minden bizonnyal ez a kényszerű szükség hozta létre a Hôtel de Transylvanie „kártyabarlangját”, amely Prévost abbé híres regénye jóvoltából (Manon Lescaut, 1731) vált világszerte ismertté. Ezt ugyanis Rákóczi hívei tartották fenn. A spanyol örökösödési háborút lezáró békeszerződéseket a magyar emigránsok teljes mellőzésével kötötték meg az európai nagyhatalmak, és az idős XIV. Lajos halála is fordulópontot jelentett Rákóczi életében. Az udvari frakciók és klánok működésének logikája szerint Rákóczinak akadtak szép számmal ellenségei is. Nagy valószínűséggel XIV. Lajos halála után az uralkodó hatalomra kerülő ellenzéke nem lehetett túlságosan kíméletes a száműzött fejedelemmel. Ezt egyébként jól mutatják Saint-Simon herceg Rákóczira vonatkozó feljegyzései is. A király halála után a versailles-i udvari emberből lassan külvilágtól elforduló remete lett. Visszavonulása nem jelentett teljes elszigeteltséget, hiszen folyamatosan követte a külpolitikai eseményeket. A kiújuló osztrák–török háború újabb lehetőséget kínált a magyarországi felkelés kirobbantására, és Rákóczi elfogadva a szultán meghívását 1717-ben elhagyta Franciaországot, és török földre távozott.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. tél számában olvasható.