2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az első ötéves terv Magyarországon

2005. január 3. 11:48

Magyarországon az első hároméves terv 1949. december 31-i teljesítése után 1950. január 2-án beindult az első ötéves népgazdasági terv, amelynek fő célkitűzése a magyar népgazdaság újjászervezése, az ország szocialista iparosítása, a honvédelem, illetve a mezőgazdaság fejlesztése, az életszínvonal emelése volt.

Az ötéves terv tiszteletére
kiadott bélyegsorozat

1951-ben az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) II. kongresszusán határozatot hozott a tervelőirányzat jelentős emeléséről, ami súlyos károkat okozott. Az induló beruházások (Sztálinváros) hatalmas összegekbe kerültek, s ez a feszített tempó a lakossági fogyasztás és az életszínvonal gyors romlását idézte elő. Ráadásul ezekhez a nehézipari beruházásokhoz Magyarországnak nem volt sem energiája, sem nyersanyaga, így még jobban függött a Szovjetuniótól, ahonnan az energiát és az anyagot kapta és ahol az ezekből készült termékeket megvették. De ezzel a lakosság életszínvonala semmit sem emelkedett. Hamarosan újra be kellett vezetni a jegyrendszert, majd még szigorúbb beszolgáltatási rend lépett életbe. Ezen csak 1953 nyarán enyhítettek. A tervidőszak végén, 1954-ben - az életszínvonal emelése érdekében - csökkent a hús és a zsír ára.

 

(MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár