A magyar kereszténység ezer éve
2002. február 28. 19:10
A Vatikán után most a Nemzeti Múzeumban látható kiállítás mintegy 200 tárgyi emlék felvonultatásával tekinti át Magyarország ezer esztendejét és kapcsolatát az Apostoli Szentszékkel.
Az eredeti gyűjtemény ugyanakkor a református és az evangélikus egyház 7-7 műkincsével egészült ki. A tárlat 2002. március 1 - június 30-ig látogatható.
A kárpát-medencei magyarság történetében meghatározó fordulatot jelentett, hogy a pápától kapott koronával 1000 és 1001 között megkoronázták a később szentté avatott István királyt. Ezzel vette kezdetét a magyar állam megalapítása, a magyar nép kereszténnyé válása és az egyházszervezet kiépítése. Az Árpád-házi uralkodók alatt kiteljesedett a kereszténység Magyarországon. Az egyház révén kezdetét vette az írásbeliség, sorra alakultak a káptalani és kolostori iskolák. A kereszténység felvételének köszönhető, hogy sorra jöttek létre azok az épített és művészeti alkotások, amelyek elősegítették a keresztény kultúra és művészet elterjedését. A kiállítás ezer esztendő keresztény történelmét és művészetét mutatja be egyedülálló műkincsek segítségével. Ritkán látható olyan bemutató, ahol együtt tekinthető meg a Tihanyi Apátság alapítólevele (1055), a kalocsai vörösmárvány királyfej (XIII. század), Szent Margit vezeklő öve, Kálti Márk Képes Krónikája, II. Ulászló király díszkardja, a Vizsolyi Biblia vagy éppen IX. Pius pápa talárja. A kiállításon látható, az egyházi szertartásokkal összefüggő műtárgyak egyúttal a magyarországi ötvösművészet remekei. A képzőművészeti alkotások, oklevelek, kódexek bizonyítják a hazai egyházművészet kiemelkedő szerepét. A múlt esztendőben a Vatikáni Múzeumban nagy sikerrel bemutatott anyag kibővült a református és az evangélikus egyház válogatott műtárgyaival, hiszen ezek sem hiányozhatnak az egy évezredet bemutató egyházháztörténeti-egyházművészeti kiállításból.
További információ: tel.:338-2122, fax:317-7806
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.