2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

70 éves Akihito japán császár

2003. december 23. 09:45

1933. december 23-án Tokióban jött világra az istenként tisztelt Hirohito császár elsőszülött fiaként. Élete az évezredes hagyományoknak megfelelően kezdődött: hároméves korában elválasztották szüleitől, és császárnak megfelelő neveltetésben részesült. A szokásoktól eltérően azonban hatévesen már közönséges halandókkal járt egy iskolába, sőt a háború alatt még evakuálták is osztálytársaival együtt. Életében, akár csak Japánéban, a második világháborús vereség hozott változást. Apja, Hirohito (amerikai nyomásra) 1945-ben elismerte, hogy nem isten, uralkodói jogait teljes egészében a parlamentre ruházta. Az akkor 12 éves Akihito élete is könnyebbé vált.

Akihito és Micsiko
Hét évvel később, 1952. november 10-én lett hivatalosan trónörökös, első ilyen minőségben tett útján 1953-ban apját képviselte II. Erzsébet angol királynő koronázásán. 1952-től a japán arisztokrácia által látogatott tokiói Gakusuin egyetem politikai és gazdasági fakultásán folytatott tanulmányokat, amelyeket 1956-ban fejezett be különleges hallgatóként. 1959-ben teniszezés közben ismerte meg egy nagyiparos lányát, a nála egy évvel fiatalabb Micsiko Soda kisasszonyt, akivel 1959. április 10-én házasságot kötött.

Az "évszázad házassága" az első rangon aluli nász volt a császári dinasztia több mint két és félezer éves történetében, s ezáltal a monarchia demokratizálódását is jelképezte.

Akihito koronaherceg és felesége több téren is szakítottak a hagyományokkal: nem váltak meg gyermekeiktől, két fiukat és egy lányukat otthon nevelték; Akihito tartotta a kapcsolatot régi iskolatársaival, Micsiko pedig még konyhát is berendezett lakásukban, holott az arisztokrata hölgyeket Japánban a tűzhely és az edények közelébe sem engedték.

Hirohito
Akihito apja betegsége miatt 1988-1989-ben ideiglenes államfő volt, majd a császár 1989 januári halála után ő követte a trónon.

A herceget 1990. november 12-én koronázták meg, s ő Japán 125. császára, az első a több mint 2600 éves császári dinasztiában, aki már nem istenként, csupán egyszerű emberként vette át a hatalmat.

Uralkodásával elkezdődött a Heiszei, vagyis a "teljes béke megvalósításának" korszaka földön és égen, a szigetországban és azon kívül.

A császári család szereti a zenét: Akihito csellózik, Micsiko hárfázik és zongorázik, s a gyermekek is részt vesznek a kamaramuzsikálásban.

Akihito
A császár szenvedélyes teniszjátékos és lovas, s a kultúra mellett a természettudomány is érdekli. Támogatja a császári birtokok területén folytatott természetkutatási programokat, ő maga pedig rendszertani kutatásokat folytat, a tenger élővilágát, azon belül a halakat tanulmányozza. Tudományos munkásságának elismeréseként 1998-ban ő kapta meg először a londoni Királyi Természettudományos Akadémia II. Károly emlékérmét.

Akihito császár és Micsiko császárné sokat utaznak. Második európai útjukon, 2002 júliusában Magyarországra is ellátogattak. Japán uralkodó addig még nem járt hazánkban.

2002 végén prosztatarákot diagnosztizáltak a császáron, akit 2003. január 18-án megműtöttek a tokiói egyetem klinikáján. Az operáció sikeres volt, orvosai szerint a daganat nem képezett áttéteket szervezetében. Akihito február 8-án hazatérhetett, és tíz nap múlva visszavette a trónörököstől, Naruhito hercegtől a betegsége miatt ráruházott feladatokat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár