A muszlim Wallenberg – hogyan mentette meg zsidók százainak életét a párizsi nagymecset?
2017. május 9. 13:33
Si Kaddour Benghabrit a párizsi muszlim közösség emblematikus alakja. Az észak-afrikai gyarmatokról származó művelt férfi nevéhez fűződik a párizsi nagymecset megalapítása és oroszlánrészt vállalt a második világháborúban megszállt főváros zsidóságának kimenekítésében is.
Korábban
Si Kaddour Benghabrit 1868-ban született Sidi bel Abbés városában, az akkor Franciaországhoz tartozó Algéria területén. Származását tekintve egy előkelő, andalúziai eredetű család sarja volt, ennek megfelelően Észak-Afrika színvonalas egyetemein tanult előbb Algériában, majd Marokkóban. Tanulmányai elvégzését követően a tangeri francia legátuson kapott állást mint fordító, majd a francia Külügyminisztérium és az észak-afrikai gyarmati hatóságok összekötőtisztje lett.
1916-ban a mai Szaúd-Arábia nyugati részén fekvő Hidzsáz régióba küldték, ahol rendkívül felelősségteljes feladat hárult rá. Ő gondoskodott ugyanis arról, hogy a francia területekről a haddzsra, vagyis a mekkai zarándoklatra induló muszlimok ellátása és szállása biztosítva legyen a hosszú úton. Többek között az ő tevékenysége is hozzájárult, hogy 1926-ban megalapult a párizsi nagymecset, amely akkor egyszerre volt hivatott szimbolizálni Franciaország és az iszlám barátságát, valamint emléket állított annak a 10 ezer muszlim katonának, aki életét áldozta Franciaországért az első világháború éveiben.
A nagymecset kulturális intézetként is működött és feladata volt, hogy útmutatást és anyagi támogatást nyújtson a francia fővárosba érkező muszlimoknak. Az ekkor már Párizsban élő Benghabrit rövidesen nem csak a helyi arab közösség, de a szélesebb párizsi közélet prominens szereplőjévé vált. A neves szalonokban gyakran megforduló férfit kortársai gyakran emlegették a „legpárizsibb muszlimként” is.
A második világháború és a német megszállás ugyancsak Párizsban érte Benghabritot, aki a nagymecset „hivatalnokaként” nagyon komolyan vette, hogy felelősséggel tartozik a főváros muszlim közösségének sorsáért a nehéz időszakban. Támogatására azonban nem csak az iszlám követői, de a Párizs környékén élő – és a megszállók által leginkább veszélyeztetett – zsidóság is számíthatott. Ténykedése alatt a nagymecset több száz zsidó család számára nyújtott biztonságos búvóhelyet a földalatti katakombákban. A rejtekhely azonban természetesen csak ideiglenes megoldás lehetett, ezért Benghabrit igyekezett az üldözötteket minél hamarabb Megrebbe, vagyis a Földközi-tenger túloldalára menekíteni.
Ennek keretében hamis iratokat készíttetett a zsidók számára, amellyel azt tudták igazolni, hogy ők valójában az iszlám vallás követői, amely sokkal szabadabb mozgást tudott biztosítani számukra. Együttműködött továbbá a Franciaországban működő algériai partizánokkal, akiknek egyik elsődleges feladata a háború során az volt, hogy menedéket találjanak a német vonalak mögött ragadt brit ejtőernyősök számára. Benghabrit hatására a partizánok emellett a zsidók számára is segítettek eljutni a biztonságot jelentő párizsi nagymecsetig.
Az ily módon megmentett francia zsidók pontos száma máig nem tisztázott, a kutatók általában 500 és 1600 fő közé teszik. Benghabrit életmentő tevékenységének emléke mindazonáltal napjainkban is élénken él tovább. 2011-ben Szabad emberek (Free Men) címmel már filmfeldolgozás is készült a francia ellenállásban résztvevő muszlimok és megszállt Párizsban a nagymecset tevékenységét irányító Si Kaddour Benghabrit életéről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap