Mégsem lesznek Sztálin-plakátok Moszkvában
2010. április 30. 09:27 MTI
Sztálin mégsem lesz látható a Moszkvát a győzelem napjára díszítő tablókon: az általános felzúdulás és a széles körű vita visszavonulásra késztette a mindeddig kitartó moszkvai városi önkormányzatot.
Korábban
A hírt a Kommerszant című lap közölte Ljudmila Sevcovát, a moszkvai kormány első elnökhelyettesét idézve, és megállapítva, hogy valószínűleg nem a közhangulat, hanem a Kreml győzte meg a moszkvai vezetést.
Eszerint a hatóságok úgy döntöttek, hogy a Sztálint ábrázoló tablókat nem teszik ki az utcára, hanem - tekintettel a várható rossz időjárásra - azokban a zárt helyiségekben állítják fel, ahol a veteránok ilyenkor találkozni szoktak. A képek egyébként a diktátort a potsdami, a jaltai és a teheráni konferencia résztvevőjeként, illetve a háborús idők hadvezéreinek sorában ábrázolják.
A moszkvai hatóságok arra hivatkozva szándékoztak kitenni Sztálin képét, hogy ezt a veteránok kérték, és döntésüket körömszakadtáig védték, noha nagyon sokan tiltakoztak ellene. A Memorial független orosz jogvédő csoport eleinte csak érvelt, majd kilátásba helyezte, hogy ha lesz ilyen dekoráció, ők a diktátor bűneit - egyebek között az erőszakos kollektivizálást, a repressziókat, a Molotov-Ribbentrop-paktumot, egész népek deportálását, a háborúban elszenvedett hatalmas veszteségeket - ismertető tablókkal járulnak hozzá a város ünnepi díszéhez.
Most azonban közölték, hogy amennyiben Sztálin-plakátok nem lesznek, ők is elállnak az ellenplakátoktól. A városi vezetők hangsúlyozták, hogy a kétezer ünnepi tabló közül a népek atyja mindössze tízen lesz látható, s ezeket csak a veteránok hagyományos gyülekezési helyein teszik ki.
Közben más városokban a tiltakozások ellenére ki akarják tenni Sztálin képeit a második világháborúban aratott győzelem 65. évfordulójára, május 9-re, és például Vlagyivosztok utcáin már meg is jelent a diktátor hősiesen jövőbe tekintő portréja.
Jurij Luzskov moszkvai polgármester egy március 30-i egyhangú önkormányzati döntés értelmében éppen szerdán fogadta Moszkva díszpolgárává Vlagyimir Dolgihot, a Szovjetunió Kommunista Pártja politikai bizottságának egykori póttagját, a Szocialista Munka kétszeres hősét, a Moszkvai Veteránok Tanácsának elnökét. Dolgih az utóbbi időben nem csupán a Sztálin-képek kihelyezésére irányuló kéréssel hívta fel magára a figyelmet, hanem egy másik hangos botránnyal is. A Veteránok Tanácsának követelésére meg kellett változtatni az Antiszovjet Sasliksütőde nevét, amelyet kitalálói nem politikai célzásnak szántak, az elnevezés csupán arra utal, hogy az étterem a Szovjetszkaja szállóval szemben van, s egy újságírónak, aki a történtekről felháborodottan írt, súlyos kellemetlenségekben volt része.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap