Etnikai válság és rendszerváltás

Húsz éve, 1989. május közepén újabb felvonásához érkezett az asszimiláció ellen küzdő bulgáriai törökök lázongása. A muzulmán népcsoport tüntetésekkel és tömeges éhségsztrájkkal fejezte ki elégedetlenségét nemzetiségi jogai és vallásszabadsága csorbítása miatt, s mozgolódásai az északkeletiről hamarosan a délkeleti országrészekre is átterjedtek.

Változó határok

A balkáni állam lakosságának napjainkban is mintegy 9 százalékát teszik ki a bulgáriai törökök, akik többek szerint az Oszmán Birodalom idején eltörökösödött krími tatárok, gagauzok és anatóliai kazulbasik leszármazottai, egy másik teória szerint a 681-ben államot alapító bolgár-türk törzs muzulmán utódai.

A 14. század végétől 500 évig tartó török fennhatóság 1878-ban ért véget, amikor az orosz-török háborút lezáró békeszerződések nyomán Bulgária elnyerte függetlenségét. Az ezt követően elfogadott tirnovói alkotmány figyelembe vette az ország területén élő törökök vallási érdekeit, s az állam a muzulmán intézmények finanszírozását is magára vállalta. Komolyabb atrocitásokra az 1912-1913-as első balkáni háborúban Törökországtól megszerzett területeken került sor, amikor a bolgár hatóságok Kardzsali és Momcsilgrad környékéről nagy létszámú muzulmán lakosságot űztek el, válaszul a kelet-trákiai bolgárellenes török kegyetlenkedésekre.



A bolgár kormány kisebbségi politikája 1923. után radikálisan megváltozott. Az 1913-as második balkáni háború, majd az első világháború nyomán az ország érzékeny területi veszteségeket szenvedett el, jelentős bolgár kisebbség került a határokon túlra. Bulgária és Törökország több alkalommal (1925, 1927, 1933, 1935) lakosságcserét hajtott végre, ami több mint 200 ezer embert érintett. 1934-ben megkezdte működését a Rodina (Haza) Szövetség, amelynek célja az volt, hogy bolgár nevek felvételére ösztönözze a muzulmán hitre áttért bolgárokat, a pomákokat.

1945 után Bulgáriában visszaállították a török nyelvű oktatást, az egyetemeken törökországi kommunista vagy a Szovjetunióból érkezett azeri professzorok tanítottak. Az új hatalom olyan kisebbségi elitet szeretett volna létrehozni, amelynek segítségével felvehette volna a harcot a muzulmán vallási befolyással szemben. Az erősen vallásos pomák-török lakosság megnyerése azonban csak részben sikerült, a Rodopéban fegyveres pomák csoportok antikommunista szabotázsakciókat hajtottak végre a földek erőszakos kollektivizálása idején, miközben zajlott a kivándorlás: 1951-ben mintegy 110 ezer muzulmán hitű bolgár ment ki Törökországba.



Az 1950-es évek közepétől Todor Zsivkov irányításával új periódus kezdődött Bulgáriában a nemzetiségi politika terén. A BKP főtitkára kijelentette, hogy a bulgáriai törökök a bolgár nemzet elidegeníthetetlen részei, egyúttal meghirdette a nacionalizmus és a vallási fanatizmus elleni harcot, ami a valóságban a török nyelvű sajtó és oktatás lassú megszűnését vonta maga után. 1960 és 1976 között 220 ezer pomák nevét bolgárosították, 1977-ben pedig újabb 66 ezres török etnikum kivándorlásához járult hozzá a hatalom. A Bolgár Kommunista Párt 1977-es kongresszusán Zsivkov kijelentette, hogy az ország népessége gyakorlatilag homogén, s törölték az alkotmányból az etnikai kisebbség kifejezést.

1984 decemberében a további asszimiláció jegyében megkezdődött a bulgáriai törökök névváltoztatási akciója. Az "újjászületési folyamat"-ként is hirdetett hatalmi erőszak keretében a zsivkovi vezetés elrendelte, hogy minden török nemzetiségű lakos bolgárosítsa nevét, egyben korlátozta a török nyelv használatát nyilvános helyeken, a muzulmán vallás gyakorlását, több nagyvárosban bezárták vagy lerombolták a mecseteket. A török lakosságú falvakat, városok ellen a katonaságot is bevetették, aki ellenállást tanúsított, az ellen kényszerítő intézkedéseket alkalmaztak.

Mintegy 40 ezer ember került börtönbe, munkatáborba amiatt, hogy megtagadta neve bolgárosítását. Mindenkinek új, bolgár nevet tartalmazó személyit adtak ki, a születési és házassági bizonyítványokra csak bolgár nevek kerülhettek, egyben megtiltották a hagyományos nemzeti öltözet viselését. A bulgáriai török etnikum megjelölésére változatos terminológiát találtak ki: a "török etnikai tudattal rendelkező bolgárok", "törökösített bolgárok", "iszlamizált bolgárok", "muzulmán vallású bolgárok", "visszaállított nevű bolgárok" kifejezéseket használták. A háttérben meghúzódott az a félelem, nehogy a mintegy 900 ezres (Ankara szerint 1-1,5 milliós) népesség elinduljon az önállósodás útján, s előbb az autonómiát, majd a Törökországhoz való csatlakozást követelje.

Elüldözték a törököket

Az ország keleti részein élő törökök nyílt tiltakozása 1989 januárjától egyre erőteljesebbé vált: tüntetések, éhségsztrájkok követték egymást, s 1989 májusában már halálos áldozatokat is követelő összecsapásokra került sor. Május 9-én a szófiai parlament elfogadta az útlevélről szóló törvénynek az utazási lehetőségeket jelentősen kitágító változtatásait, s bár azok csak szeptember 1-jétől léptek életbe, a török lakosoknak már jóval korábban megkezdték az útlevelek kiadását, ami egyben sugallta, hogy nemkívánatosak az országban.

Todor Zsivkov, az államtanács elnöke május 29-i rádió- és tévébeszédében egyenesen arra szólította fel Törökországot: nyissa meg határait minden bolgár muzulmán előtt, aki ideiglenesen oda akar menni vagy ott kíván élni. Turgut Özal török miniszterelnök közölte: Ankara kész minden menekültet befogadni, Kenan Evren török államfő pedig a világ közvéleményéhez fordult, jelezve, hogy Bulgáriában "hatalmas tragédia, igazi dráma játszódik le".



A hatalom által ösztönzött "nagy kirándulás", exodus során mintegy 310-350 ezer török vándorolt ki Törökországba, addig, amíg a határon, s a menekülttáborokban kialakult körülmények miatt Ankara 1989. augusztus 22-én lezárta a török-bolgár határt, s visszaállította a vízumkényszert. A kevés motyóval érkező, lényegében nincstelen bevándorlókat az új hazában sem fogadta kánaán. Szembesülniük kellett a megélhetési, letelepedési, elhelyezkedési nehézségekkel, és sokan közülük pár hét - pár hónap után visszafordultak: 1990. márciusáig több mint százezren tértek haza.

A kivándorlási hullám elcsitulásában, sokak hazatérésében szerepet játszottak a bulgáriai változások. A "nemzet atyját", Todor Zsivkovot 1989 novemberében lemondatták tisztségeiről, bukásának nyomós oka volt, hogy a török kisebbséggel szembeni politikájával a nemzeti katasztrófa szélére sodorta az országot. Az új vezetés 1989. december végén határozatot fogadott el a nemzetiségek jogainak biztosításáról, a szabad név- és nyelvhasználatról, a vallás szabad gyakorlásáról.

Ennek alapján 1990 márciusában - az országszerte jelentkező nacionalista, törökellenes tüntetések elültével - a szófiai parlament elfogadta a bolgár állampolgárok nevéről szóló törvényt, visszaadva a bulgáriai törököknek és a muzulmán bolgároknak az 1984-1985-ben erőszakkal megváltoztatott neveiket. Több mint 600 ezer ember élt ezzel a lehetőséggel, s lassanként újból meghonosodott a bolgár (bulgáriai) törökök elnevezés is. (A török nyelvnek az iskolai órarendbe illeszkedő oktatására az 1991. októberi választások után kerülhetett sor.) 1990 januárjában legálissá vált a bulgáriai törökök politikai szervezete, a Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért, amely Ahmed Dogan irányításával az 1990. júniusi választásokon a harmadik legjelentősebb politikai erőként jutott be a parlamentbe, s azóta is meghatározó szerepet játszik a bolgár belpolitikában.

A bulgáriai rendszerváltozást követően 1992-ben volt egy újabb, az 1989-esnél kisebb mértékű kivándorlási hullám, de azt nem politikai indítékok váltották ki. Az év folyamán mintegy 70 ezer (ankarai adatok szerint 168 ezer) bulgáriai török települt át Törökországba a dél-bulgáriai Krumovgrad környéki falvakból a nagymértékű munkanélküliség miatt.