2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amerikai levéltárba kerül a Magna Charta

2007. december 20. 10:00

21,3 millió dollárért (3,7 milliárd forintnak megfelelő összegért) talált gazdára a Magna Charta egy 710 éves ritka példánya kedden a Sotheby's aukciósház New York-i árverésén.

A szabadságlevél nyomában

Az értékes dokumentumot - amely az 1215-ben kibocsátott Magna Charta 17 fennmaradt eredeti példánya közül az egyik -, egy washingtoni üzletember vásárolta meg, aki közölte, azt szeretné, hogy az 1297-ből származó, I. Edward király viaszpecsétjével ellátott példány az Egyesült Államokban maradjon.

"Ez egy jó nap országunknak" - fogalmazott David Rubenstein, a The Carlyle Group befektető csoport alapítója, miután a rendkívüli vételi ajánlattal megszerezte a dokumentumot. Rubenstein eltökélte, hogy megveszi az okmányt, mert azt akarta, hogy azt továbbra is a washingtoni Nemzeti Levéltár állíthassa ki. Mint hozzátette, az amerikaiak számára kiemelkedő jelentőségű a Magna Charta, mert az amerikai alkotmánynak és a függetlenségi nyilatkozatnak is az alapjául szolgált. Az Egyesült Államok alaptörvényében több kifejezést szó szerint emeltek át a Magna Chartából.

A kedden kalapács alá került példány 1984 óta a Perot Alapítvány tulajdonában volt. A feltehetően birkabőrből készült okmányt 1988-tól idén év elejéig a Nemzeti Levéltárban láthatta a közönség az amerikai alkotmány és a függetlenségi nyilatkozat mellett. Ez alatt az idő alatt mintegy 40-50 millióan látták. Az üzletember - akinek az irodája mindössze néhány száz méterre található a Nemzeti Levéltár épületétől - úgy fogalmazott, hogy ő csak a dokumentum "átmeneti gondnokságát" szerezte meg. Nem zárta ki, hogy a Chartát esetleg nemzetközi körúton fogják bemutatni, hogy minél több ember láthassa.

A Magna Charta eredetileg Földnélküli János angol király és az ellene fellázadt angol bárók és főurak viszályát volt hivatott rendezni, utóbbiak kényszerítették a királyt aláírására. Az angol nép jogait rögzítő és a király hatalmát korlátozó okmányt évszázadokon át az angol alaptörvénynek tekintették. A Magna Chartának mindössze két példánya található Nagy-Britannián kívül: az egyik az Egyesült Államokban, a másik Ausztráliában.

Arra a kérdésre, hogy mekkora összeget lett volna hajlandó megadni a dokumentumért, Rubinstein úgy válaszolt: "a szabadságnak nincs ára". A Sotheby's nem közölte, hogy mennyi volt a kikiáltási ár, illetve, hogy milyen licitek történtek. Az aukciósház korábban viszont azt mondta, a dokumentumot akár 30 millió dollárért is el lehet adni.

Az árverésen valaha eladott legdrágább dokumentum Leonardo da Vinci "Codex" kézirata volt, amely 30,8 millió dollárért kelt el a Christie's aukcióján 1994-ben.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár