A hideg elől menekültek a grönlandi vikingek
2007. december 10. 13:00
Korábban
A lábukkal szavaztak a grönlandi fiatalok
A két tanya ugyanabban a fjordban állt, sorsuk mégis különbözőképpen alakult. "Az egyik tanyán minden rendben ment, majd amikor a helyzet rosszabbra fordult, a lakók elmentek, és magukkal vitték mindenüket. A másik tanya lakói házaikban rekedtek a hosszú tél folyamán, és mindenüket felélték, végül a saját ágyukban pusztultak el." A szokások azonban tovább éltek: valaki később visszajött, és eltemette a holtakat.
A más településeken talált leletek is arra utalnak, hogy a telepesek elhagyták tanyáikat, nem pedig valamilyen szörnyű véget értek. "A romok között nincsenek holttestek. A templom temetőjébe egészen a 15. századig temetkeztek, tehát nincs arra utaló jel, hogy eszkimók gyilkolták volna meg őket, vagy valamilyen más szerencsétlenség érte volna őket" - véli William Fitzhugh, a washingtoni Smithsonian Intézet Északi-sarki Központjának igazgatója.
Dr. Lynnerup a grönlandi inuitok genetikai állományát tanulmányozta. Kutatási eredményei cáfolják azt az elméletet, hogy a vikingek beleolvadtak volna az inuitokba. Az inuitok mitokondriális DNS-e (amely csak az anyától örökölhető) semmiféle európai nyomot nem mutat. A középkori inuit települések régészeti vizsgálata is alátámasztja ezt a vélekedést.
"Ugyanebben az időben az izlandi és észak-norvégiai vikingek is elhagyták a tanyáikat, de erről senki sem ír könyvet. Nem hiszem, hogy a grönlandi vikingek másképp viselkedtek volna" - véli Lynnerup. Szerinte a 14-15. században a grönlandi fiatalok a lábukkal szavaztak, és elhagyták településeiket, mert az már nem tudta eltartani őket. "Úgy képzelem, hogy az öreg viking ott állt a vizes, szürke földje mellett, amelyen néhány vézna tehén legelészett, és azt mondta a fiainak: ez egy nap majd a tiétek lesz. A fiúk erre szedték a sátorfájukat, és az első hajóval Reykjavikba utaztak."
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap