Talajvíz veszélyezteti a monumentális egyiptomi templomot

3400 évvel ezelőtt a Nílus nyugati partján, a Királyok Völgye közelében állt III. Amenhotep fáraó lenyűgöző temploma, amelynek romjait csak nemrég fedezték fel újra.

Örmény régésznő kutatja a Millió Évek Házát

A lelőhely mintegy 73 szobrot rejt, amelyek az i.e. 14. században élt fáraó templomát díszítették és védelmezték. A 38 évig békében és gazdagságban uralkodó III. Amenhotep által építtetett `Millió Évek Háza` az akkori világ legnagyszerűbb templomegyüttese volt, de a földrengéseknek, tűzvészeknek és áradásoknak nem tudott ellenállni, köveit pedig utódai hordták szét saját templomaik építéséhez. Ma a romok teljesen elhagyatottan állnak a természet rombolásának kitéve. Az elhagyatott szobrok és maradványok ügyét most Hourig Sourouzian örmény régésznő karolta fel.

A régészek ugyanis sokáig azt feltételezték, hogy III. Amenhotep egykor impozáns templomából csak a templom bejáratát őrző Memnón-kolosszusok (a fáraó két hatalmas ülőszobra), valamint néhány kő- és szobortöredék maradt fenn. "Engem mindig érdekeltek ezek a szobortöredékek, és arról álmodoztam, hogy helyreállítják őket, de ehelyett itt feküdtek vízzel és szeméttel borítva, fűvel benőve" - mondta Sourouzian, aki a közelben fekvő Merentptah templom ásatásainál dolgozott. 1996-ban bozóttűz pusztított a környéken, amely súlyos károkat okozott a romokban. Amikor a régésznő és férje, Rainier Stadelmann német régész felmérte a pusztítást, azonnali cselekvésre szánták magukat.

Sourouzian 1998-ban meggyőzte a World Monuments Fund (WMF) műemlékvédő világszervezetet, hogy a romokat vegyék fel a legveszélyeztetettebb műemlékek 100-as listájára, és támogassák a földfelszínen lévő töredékek megőrzését. A munka során azonban kiderült, hogy a föld mélye még több kincset rejt. 2000-re elfogyott a pénz és abba kellett hagyni a munkát, Sourouzian ekkor Párizsban előadást tartott a témáról, és egy gazdag francia hölgy felajánlotta anyagi segítségét az ásatások folytatására. Egy év múlva, miután a régészcsoport a felszínre hozta az első szobrokat, a régészek számára is világossá vált, micsoda kincsek rejtőznek még a föld mélyén.

Sourouzian Bagdadban született örmény származású szülőktől, Bejrútban nőtt fel, és a párizsi Sorbonne-on tanult művészettörténetet. A Louvre megbízásából Karnakban kezdett el dolgozni, és hamarosan az egyiptomi királyszobrok szakértőjévé vált. "Ő korunk talán legjobb egyiptomi művészettörténésze" - állítja Betsy Bryan, a John Hopkins Egyetem egyiptológusa. Stadelmann-nal, a kairói Német Régészeti Intézet egykori vezetőjével együtt felállítottak egy nemzetközi - francia, svájci, német, spanyol és japán - szakértőkből álló csoportot, akiknek a munkáját mintegy 400 munkás segíti.

Az ásatás során előkerült szobrok a mérnöki tudomány és művészet olyan magaslatairól tanúskodnak, amelyek egykor még a hatalmas karnaki és luxori templomokat is elhomályosították. "Az örökkévalóság erődje" fehér homokkőből épült, padlóját ezüst borította, kapui pedig electrumból, az arany és az ezüst természetes ötvözetéből, készültek.

Az eddig előkerült leletek között van a 72 darab, Szekmetet ábrázoló szobor egyike, két hatalmas III. Amenhotep-szobor Teje királynővel az oldalán, és számos állatszobor, köztük egy alabástrom víziló. Az egyiptológusok bepillantást kaphatnak az egyiptomi életet egykor befolyásoló titokzatos tempolomi kultúrába, amelyben a papok szertartásokat és áldozatokat mutattak be, és bonyolult rítusokat követtek, hogy biztosítsák a halott fáraók jólétét a túlvilágon is.

Az egykor élénk színekben pompázó 15 méteres kolosszusok a templom kapuját őrizték, és az akkoriban csak pár száz méterrel arrébb folyó Nílus felé néztek. A templom nagy része ledőlt és szétmállott, de a méltóságteljes szobrok megmaradtak. Az i.e. 27-es földrengés aztán olyan repedést okozott az egyik szobron, amely különös hangot hallatott, amikor a reggeli nap rásütött. Pauszaniasz "Görögország leírása" című útikönyvében az elszakadt lant vagy hárfa húrjának pengéséhez hasonlította ezt a hangot, amely az ókorban turisztikai látványossággá tette III. Amenhotep templomának környékét. Még Hadrianus, római császár is ellátogatott ide i.sz. 130-ban. A 199-ben végzett helyreállítási munkák során azonban gondatlanság miatt megszűnt ez a különleges hang.

Az asszuáni gátépítés tette tönkre a környéket

Csak nagyon kevés történelmi műemlék hasonlítható III. Amenhotep lenyűgöző templomához, és csak kevés fáraó életéről tudunk annyit, mint az övéről. Még a születéséről is megemlékeztek Luxor egyik kőreliefjén. Apja, IV. Thotmesz halála után, már kamaszkora előtt trónra került. Nagyapja és apja nevéhez fűződik a mitanni uralom megszüntetése Egyiptomban. Uralkodása elején a fiatal fáraó levert egy núbiai lázadást - 312 ellenségének jobb kezét vágta le -, de később már inkább diplomáciai úton rendezte a konfliktusokat. Felesége, Teje egyiptomi nemesi családból származott, de a fáraó háremében több nagyhatalom - pl, Babilon és Mitanni - hercegnője is helyet kapott, ami meglehetősen szokatlan volt az egyiptomi fáraók között, akik inkább lenézték az idegeneket.

III. Amenhotep élénk levelezést folytatott más uralkodókkal. Amarnában mezopotámiai ékírásos leveleket találtak, amelyek egy megfontolt uralkodóról tanúskodnak, aki inkább szavakkal harcolt, mint fegyverekkel. A kemény munkával megteremtett béke fellendítette a kereskedelmet. Az egyiptomi kereskedők eljutottak a Földközi-tenger különböző pontjaira, Nyugat-Ázsiába és Afrika belsejébe is. Bevételeinek nagy részét építkezésekre fordította: elrendelte, hogy emeljenek templomokat a Nílus deltájától egészen Núbiáig. Támogatta a művészi kísérletezést és az új stílusokat, a templomokat pedig domborművekkel díszíttette. Elegáns és bonyult formák jöttek létre, a kőfaragók jobban ügyeltek a részletekre, és nagyobb mesterségbeli tudással rendelkeztek. "A művek kitűnő minőségről tanúskodnak. A fáraónak jó ízlése volt" - mondja Betsy Bryan.

III. Amenhotep a legnagyszerűbb alkotásokat szülővárosának, Thébának (ma Luxor) tartogatta. Az Újbirodalom idején (i.e. 1570-1070) a legtöbb fáraó székhelye Memphiszben volt, de III. Amenhotep egyre több időt töltött Thébában, amelyet hatalmas vallási központtá épített ki. Nagy építkezések folytak a Nílus keleti partján fekvő karnaki és luxori templomokban is: a fáraó kikötőt, palotát és temetkezési templomot is emelt a folyóparton.

Ezzel a templommal akarta biztosítani lelke zavartalan eljutását a túlvilágba, és az élők csodálatát. A templomegyüttes hét futballpálya nagyságú területen feküdt, amellyel megközelíti Vatikánváros területét. A maga korában a világ legnagyobb és legdíszesebb vallási építménye volt, amelyben több száz szobor, dombormű, oszlopcsarnok, szentély és felirat kapott helyet. Mintegy 100 évvel a fáraó halála után azonban földrengés döntötte romba oszlopait, majd romjait több egyiptomi uralkodó is felhasználta saját templomának építéséhez.

Az i.e. 13. században II. Ramszesz két ülőszobrot is elvitt innen. Az i.e. 27-ben bekövetkezett földrengés még azokat az oszlopokat és szobrokat is ledöntötte, amelyek addig épségben megmaradtak. A 19. században kincsvadászok szedték össze a romok között lévő értékes kincseket: Szentpéterváron két szfinx díszíti a Néva-partot, a londoni British Múzeum több királyszobrot őriz, a fáraó feje pedig a párizsi Louvre-ban látható. Az 1950 és 1970 között végzett ásatások már csak kőtörmeléket és szobortöredékeket tudtak feltárni.

Ma a talajvíz lassú emelkedése veszélyezteti leginkább a lelőhelyet. A régi időkben a Nílus évente megáradt, hogy termékennyé tegye a partjainál elterülő földeket, majd visszahúzódott medrébe. (Néhányan úgy vélik, hogy a templom úgy épült, hogy a Nílus áradásakor a víz elöntötte a kapukat és az udvarokat.) 1970-ben azonban megépült az asszuáni gát, amely már nem engedi, hogy a folyó kilépjen medréből. A közelben fekvő cukornádültetvények művelői azonban évente öntözték a földet, így só került a talajba, amely lassan tönkreteszi a mészkövet és a homokkövet.

A templom helye napjainkban inkább építési területhez hasonlít. A régészek nagy buzgalommal és türelemmel dolgoznak, és válogatják szét a törmelékeket. Egy kisebb kolosszus kiásásához, amelynek feje 25 tonnát nyom, 200 munkásra és egy csörlőre volt szükség. Sourouzian azt reméli, hogy a talaj kiszárítása és megfelelő talapzat építése után visszaállíthatják ezeket a hatalmas (egyenként 450 tonna súlyú) szobrokat az eredeti helyükre. Nem messze innen egy alabástromból készült krokodilszobor és két további III. Amenhotepet ábrázoló szobor vár arra, hogy lekerüljön róla a kosz és a föld. A hatalmas oszlopokat deionizált víz, cellulózpor és ásványipor keverékével vonják be. Ezt a "borogatást" kétnaponta kell cserélni. "A sót nem lehet eltávolítani, de a felületet meg lehet úgy tisztítani, hogy szilárd maradjon" - magyarázza Theodore Gayer-Anderson, a csapat angol régésze.

III. Amenhotep héttonnás torzóját egy állványokkal védett talapzatra állítják. A szobor fejét száz évvel ezelőtt találták meg, és ma a British Múzeumban található. A múzeum ígéretet tett arra, hogy jövő tavasszal elküldi a fej másolatát, hogy kiegészíthessék vele a torzót.  Az ásatások még csak a kezdeti stádiumban vannak, és akár két évtizedig is eltarthatnak. Az oszlopcsarnoktól nyugatra helyezkedett el egy hatalmas, fedett oszlopterem, amely valószínűleg még több szobrot és leletet rejt. "A munka elvégzéséhez évekre és sok millió dollárra lesz szükség. A legfontosabb feladat a szobrok megmentése, az utolsó darabok helyreállítása és bemutatása a közönségnek."