Kalapács alatt a náci kémek szigorúan titkos fotói
2007. október 25. 13:00
Egy nemrég indított oldalon a második világháború előtti Nagy-Britanniáról a Luftwaffe megrendelésére és részvételével készített, korábban elfeledett fotókra licitálhatnak az érdeklődők.
Korábban
A szigorúan titkos dokumentum-kötetet a nácik által megszállt Franciaországból egy brit kommandós egységnek sikerült kicsempésznie a háború alatt. A könyvet az egyik résztvevő évekkel később ajándékozta jelenlegi tulajdonosának, a képeket eladó Archie Hillnek.
Az egykori rendőrségi kihallgatótisztnek a könyv 20 évig volt birtokában, ám nem volt tisztában annak jelentőségével és - közel 15 ezer fontos - értékével. A Daily Express angol napilap tudósítása szerint a férfi szomszédja volt tagja a kommandós egységnek, és a bevetés során találta meg a könyvet, majd miután látta, hogy Skóciát ábrázoló fotók vannak benne, a kabátjába rejtette. "Évekig bűnösnek érezte magát a lopás miatt, éppen ezért nem esett nehezére nekem adni, és megígértem neki, hogy titokban tartom a kilétét" - mondta Hill.
Az interjúból kiderül, hogy a férfi akkor vette elő újra a könyvet, amikor látta, hogy a Historic Scotland nevű örökségvédő szervezet magas áron vásárolt hasonló fotókat. Szerinte ezek a képek azért értékesebbek és különlegesebbek más fotóknál, mert a háború előtt készültek.
Abban a periódusban ugyanis a nácik szisztematikusan végigfotózták a brit településeket és tengerpartokat. A német hírszerzés ezekre támaszkodva tervezte meg a szigetország bombázását majd invázióját is. Hill elmondása szerint bár honlapja még csak néhány hete látható, máris 10 képet sikerült eladnia. A legtöbb érdeklő helyi hotelekből és kávézókból érkezik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap