Kárpótlást kapnak a zsidó gettók kényszermunkásai
2007. szeptember 21. 10:00
Egyszeri kétezer eurós kárpótlást igényelhetnek Németországtól azok a túlélők, akik a náci rezsim zsidó gettóiban végeztek kényszermunkát.
Korábban
Júniusban a náci hadiipar rabszolga- és kényszermunkás áldozatainak kárpótlásával megbízott német alapítvány bejelentette, hogy befejezte tevékenységét, miután csaknem 4,4 milliárd eurót folyósított közel 1,7 millió túlélő áldozatnak és örököseiknek több mint száz országban.
A mostani egyszeri kifizetésre azok jogosultak, akiket "a (Harmadik) Birodalom által ellenőrzött területeken arra kényszerítettek, hogy gettókban éljenek, és ott dolgozzanak, de a kényszermunkáért nem vehettek fel kárpótlást" - pontosított a szóvivő, arra utalva, hogy nem estek az előző kárpótlási program hatálya alá.
A berlini pénzügyminisztérium szerint azokról az áldozatokról van szó, akiknek a tevékenységét rosszul határozták meg, s ezért esetükben nem teljesültek mindazok a feltételek, amelyek alapján nyugdíjért folyamodhattak volna Németországban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.