Vaskori nagyvárost találtak Izraelben
2007. augusztus 30. 12:00
A korai vaskorban (i.e. 1150-950) létezett, igen fejlett város maradványait tárta fel egy nemzetközi régészcsoport Izraelben.
Korábban
`A feltárt leletek azt mutatják, hogy szó sem volt a társadalom teljes összeomlásáról` - mutatott rá a tudós. Kinneret a bibliai Izrael korai időszakát tekintve az ország egyik legjelentősebb településének tekinthető.
Eddig a régészek abból indultak ki, hogy a térség valamennyi nagy városát az i.e. 1200-1175 közötti időkben feladták és helyettük az emberek kisebb falvakat létesítettek a hegyvidéken. Jelenlegi ismereteink szerint ezek a kis települések képezték azután a későbbi Izrael magvát, amely az i.e. 10. században jött létre.
A tudós szerint valószínű, hogy az i.e. 10. században földrengés és az általa előidézett tűzvész pusztította el a virágzó várost, amely ezt követően több mint száz esztendőn át teljesen kihalt volt. A kutatók szerint a feltárt maradványok arra engednek következtetni, hogy a mintegy tíz hektárnyi területen 2500 ember élhetett.
A városról szerzett információink azonban tovább bővülhetnek majd, hiszen a mintegy 70 tudós - a mainzi egyetem tudósai, továbbá Helsinkiből, Bernből és Leidenből érkezett régészek - részvételével folyó, 2003-ban elkezdett ásatások még hat évig tarthatnak.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap