2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Botránykönyv a CIA történetéről

2007. július 31. 11:00

Az alkalmatlan vezetés hibái

A könyv szerint a szervezet közel-keleti kudarca és a térség mai politikai helyzete is ennek köszönhető. Amikor például 1990-ben Irak lerohanta Kuvaitot, az ügynökséget vezető Robert Gates családi pikniken volt. Az egyik barátja felesége megkérdezte, hogy mit keres ott, mire Gates a következőképp válaszolt: `Miről beszél?` `Hát az invázióról` - válaszolt a nő, erre Gates: `Milyen invázióról?`.

Weiner szerint ha ez nem lenne elég, az ügynökség történetében előbb utóbb minden titkos akcióról kiderült, hogy az komoly stratégiai baklövést jelentett. Így az iráni kormányzat 1953-as megbuktatása egyenes utat jelentett az 1979-es forradalomhoz, a Baath párt 1963-as támogatása pedig Szaddám Huszein ültette vezető pozícióba.

Mindez a szerző szerint a - sokszor alkoholista és mentális problémákkal küzdő - idősebb tisztviselők munkájának `eredménye` volt. A leginkább felületes Allen Dulles, az ügynökség legismertebb vezetője volt, hiszen ő `a jelentések értékét sokszor azok dossziéinak súlya, mint a bennük rejlő információk értéke alapján mérlegelte`. Frank Wismer, az ötvenes évek híres CIA-igazgatója pedig személyiségzavarral küzdött, és végül egy elmegyógyintézetben kötött ki.

Sok egykori ügynököt és vezetőt azonban feldühített a könyv, mert szerintük az általánosítások felületesek és igazságtalanok. Szerintük a brit és európai hírszerző ügynökségek sem jobbak amagasrangú források beszervezésében, és a mai napig nem érik utol a CIA kémrepülőkkel és műholdakkal szerzett értesüléseit. A szervezet azonban hivatalosan nem kommentálta a könyvben szereplő információkat. Az azonban mindenesetre sok mindent alátámaszthat, amit alig másfél hónapja a családi ékszerekben olvashattunk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár