Uniós segítséggel renoválják a szerb királyi palotát

2007. július 2.-Múlt-kor

Karagyorgyevics Sándor herceg romos bori villájának, Szerbia egyik fontos nemzeti emlékénék újjáépítését 296 ezer euróval (73 millió forint) támogatja az EU újjáépítési és fejlesztési ügynöksége.

A kelet-szerbiai Borhoz tartozó Brestovacka Banján lévő palota 1856-ban épült, alapvetően a kor uralkodói palotáinak stílusában, amelyekhez klasszikus és reneszánsz stílusjegyek is társultak. Felújítása már augusztusban elkezdődik, s ha befejeződnek a munkálatok, múzeum lesz benne.

Aleksander a trónra várva

A palota azért is különösen érdekes történelmi emléke Szerbiának, mert Karagyorgyevics Sándor kihívóan alig húsz méterre építtette fel egyik fő ellenlábasa, az Obrenovics uralkodói dinasztiát alapító Milos herceg palotájától. Ez utóbbi 1847-ben készült el, nyolc évvel azután, hogy Milosnak - fiai javára - le kellett mondania a trónról, amelyet 1842-ben Karagyorgyevics Sándor foglalt el. Az már a szerb történelem szövevényességének a jele, hogy Sándort 1858-ban ismét Obrenovics Milos váltotta a trónon, s az ő palotája máig ép, nem szorul restaurálásra.

A Karagyorgyevicsek - akik bár trónfosztottak, jelenleg Belgrádban székelnek, nehezen meghatározható státusban s állami pénzből működtetik udvartartásukat - azzal vigasztalódhatnak, hogy ők a túlélők: az Obrenovics-család uralma 1903-ban véget ért. Attól kezdve Karagyorgyevics királyai voltak Szerbiának, s a jelenlegi családfő, Aleksander Karadjordjevic is büszkén, bár jogtalanul - néhány hónapos volt csupán, mikor kimondták családja trónfosztását - használja szerb állami pénzből csináltatott pecsétjein a nem létező Szerb Királyság trónörököse címet.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)