A Watergate lett a politikai botrányok névadója
2007. június 18. 15:00
Harmincöt éve, 1972. június 17-ére virradó éjszaka értek tetten a washingtoni Watergate épületben öt betörőt, akik lehallgató berendezéseket akartak elhelyezni a Demokrata Párt főhadiszállásán.
Korábban
Köztörvényes bűntettből politikai nyomozás
A hívatlan látogatókat, akikről kiderült, hogy közvetlenül vagy közvetve kapcsolatban állnak a Nixon elnök újraválasztásán dolgozó csoporttal, 1973 januárjában ítélték el. Addigra az egyébként is sokkal esélyesebb Nixon elsöprő győzelmet aratott a demokrata párti elnökjelölttel, George S. McGovern szenátorral szemben.Nixon 1973 áprilisának végén arra kényszerült, hogy menessze két legfőbb bizalmasát, H. R. Haldemant és John Ehrlichmant, ők végül mindketten börtönbe kerültek. A Szenátus bizottságot állított fel a Watergate-ügy vizsgálatára, a meghallgatásokat 1973 májusától a televízió is közvetítette. A koronatanú a Fehér Házból kirúgott John Dean volt, de a Nixon-adminisztráció több volt tagja is drámai vallomást tett. Ezekből kiderült, hogy a Fehér Házban a legmagasabb szinten működött egy "piszkos ügyekre" szakosodott csoport. A felmérések szerint az amerikaiak 85 százaléka követte nyomon a közvetítéseket, amelyek felmérhetetlen politikai károkat okoztak az elnöknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap