Nixon élő adásban hazudozott
2005. november 22. 12:00
Az elnök minden eszközt felhasznált arra, hogy se a közvélemény, se pedig a kongresszusi felhatalmazás hiánya ne állhasson katonai elképzelései útjába.
Harminc éve bukott bele Nixon a Watergate-botrányba Nixon túl részeg volt 90 éve született Nixon Egy újságíró, aki történelmet írt Késik a Watergate-iratok közzététele |
1970. áprilisának végén derült fény az amerikai hadsereg Kambodzsában végrehajtott titkos csapatmozgásaira és bombázásaira. A hadműveletek hatalmas felzúdulást váltottak ki a világ közvéleményében, a Kongresszus pedig vizsgálóbizottság felállítását tervezte az ügyben.
Az óriási felháborodás hatására Nixon elnök élő televíziós nyilatkozatban jelentette be a csapatok visszavonását, és a hadműveletek leállítását. Tanácsadói előtt azonban már akkor megjegyezte, hogy bár a közvélemény azt hiszi, hogy a háborúnak vége, továbbra is 14000 katona tartózkodik az országban, hogy az odamenekülő észak-vietnámi csapatokat üldözze. Az elnök egyértelműen fogalmazott az interjú előtt: "Ezt mondjuk majd nyilvánosan. Ám most beszéljünk arról, hogy mit is teszünk valójában... Visszavonulni csak katonai, és nem hazai, belpolitikai okok miatt fogunk".
Az interjú után egy hónappal, 1970. május 31-én az elnök úgy nyilatkozott tanácsadóinak, hogy nem hagyja országát egy "szánalmas, segítségre szoruló óriásnak" mutatkozni.
Ekkor keletkezett az a most közreadott katonai emlékeztető is, melyben az elnök arra biztatta a hadsereg vezetőit, hogy Kambodzsában nyugodtan tegyenek meg mindent, ami csak szükséges, ám a nyilvánosság előtt mindössze a dél-vietnámi erők támogatását kell elismerniük. "Csak tegyék meg, amit szükséges. Ne jöjjenek folyton vissza és kérjenek minden alkalommal felhatalmazást". A tábornokok pedig engedelmeskedtek, és megtettek mindent: a hadműveleteket 1973-ig folytatták Kambodzsában.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Ókor
- 1300 éves kutat találtak a kuvaiti Failaka-szigeten
- Szemétlerakóból lett Róma egyik dombja a Monte Tesraccio
- Az ókori Róma házi istenei: hogyan védték a penátok és a lárok az otthon melegét?
- Páratlan felfedezés: senki sem tudta, mit rejt a pozsonyi kastély
- Vasbilincseket találtak a ptolemaioszi aranybányában
- Majdnem 100 évvel a fej után feltárták a Buddha szobor testét is
- A robotkutya elődje: mechanikus eb az ókori Egyiptomból
- Kik rendelkeztek szavazati joggal az athéni demokráciában?
- Kelta települést találtak az elképesztő kincs közelében
- Újabb mamutlelet Alsó-Ausztriában tegnap
- Az özvegy feltaláló, akinek a mosogatógépet köszönhetjük tegnap
- 1300 éves kutat találtak a kuvaiti Failaka-szigeten tegnap
- Az újonnan nyilvánosságra hozott J. F. Kennedy-akták tegnap
- Ritka viking kori karkötőt fedeztek fel Ölandon tegnap
- Agartha földalatti királyságának lenyűgöző legendája tegnap
- A titokzatos Flagstones régebbi, mint Stonehenge tegnap
- Hazatérhet a 150 éve meggyilkolt tasmán őslakos maradványa tegnap