Ezüst szarvason lovagolt be Dzsingisz Budapestre
2007. május 15. 09:00
Megkezdték a Dzsingisz kán és öröksége című kiállítás műtárgyainak kicsomagolását hétfőn a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Korábban
8. századból származó, arannyal díszített ezüst szarvas |
A kiállítás anyagát, amely - Bonn, München, Schallaburg és Isztambul után - Magyarországon lesz utoljára látható, szigorú biztonsági intézkedések közepette szállították a török fővárosból Budapestre. A kurátor elmondása szerint a négy kamionnyi kiállítási anyagban csaknem 10 olyan tárgy található, amelynek biztosítási értéke egyenként is meghaladja az 1 milliárd forintot. A kiállítás műtárgyait pedig összesen mintegy 100 milliárd forintra biztosították.
A főigazgató szerint a nemzetközi kiállítás-sorozat ékköve lesz a budapesti tárlat, amely kiegészítésként külön kiállításon mutatja be a tatárjárás korabeli Magyarországot. Az anyagot gazdagítják a Hopp Ferenc Múzeum gyűjteményének belső-ázsiai műkincsei is. Az eseményen Omboosuren Erdenechimeg, Mongólia magyarországi nagykövete örömét fejezte ki, hogy olyan országba érkezett a tárlat, amelyhez közel áll a lovas nomád népek történelme, kultúrája.
Kültegin kán 8. századból származó koronájának darabja |
Dzsingisz kán, eredeti nevén Temüdzsin (1162-1227) mongol uralkodó volt, aki egyesítette a mongol törzseket és 1206-ban létrehozta a Mongol Birodalmat. Előbb legyőzte a szomszédos népeket, majd kiterjesztette uralmát. Vazallusává tette az orosz fejedelmeket, a mongol hadak meghódították Perzsiát, Elő-Ázsiát, Koreát, Hátsó-Indiát, Indonéziát és Kínát, 1241-ben pedig betörtek Lengyelországba és Magyarországra is. A kánt Mongóliában nemzeti hősként tisztelik, a buddhista egyház a megvilágosodottak, vagyis a bódhiszattvák között tartja számon. Tavaly, a mongol birodalom alapításának 800. évfordulóján nagyszabású állami ünnepségeken emlékeztek rá. |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05