Nincs bocsánat a kivégzett tengerésznek

Az angolok 1708-ban, a spanyol örökösödési háború idején foglalták el Menorca szigetét, amelyet 1756-ig, a francia megszállásig tartottak kezükben. Bizonyított tény, hogy Newcastle hercege már hónapokkal ezelőtt tudott arról, hogy a franciák meg akarják támadni a szigetet, de nem tett semmit az angol helyőrség megerősítésére, sőt a legtöbb tisztnek azt is megengedték, hogy Gibraltárra menjen.

1756 márciusában John Byng admirális azt a parancsot kapta, hogy 10 hajóból álló flottájával induljon el Gibraltárról a sziget védelmére, és vigyen magával 200 tengerészt a helyőrség megerősítésére. Az admirális jelezte, hogy nincs elég hajója és embere, ám nem kapott erősítést. Ezért a francia flottát csak mérsékelt harci kedvvel támadták meg, és amikor lehetőség nyílt a menekülésre, Byng visszairányította hajóit Gibraltárra, mivel az erődöt nem tudta felmenteni.

Szerencsétlenségére a csatáról a francia parancsnok ujjongó beszámolója hamarabb érkezett meg Londonba, mint az ő jelentése, és a kormány, mivel nem akarta bevallani, hogy alábecsülte a szigetet érintő veszélyt, elhatározta, hogy az admirálist teszi meg bűnbakká. Nyilvánosságra hozták Byng sürgönyének egy átírt változatát, hogy a közvéleményt ellene hangolják, majd letartóztatták, visszavitték Angliába, és hadbíróság elé állították. Byng biztos volt benne, hogy felmentik, még egy kocsit is rendelt magának a tárgyalás végére.

A kormány azonban módosította a háborús helyzetre vonatkozó törvényeket, hogy egyetlen tiszt se bújhasson ki tetteinek következménye alól, a kötelességmulasztás büntetése pedig csak halál lehetett. 1757. március 14-én a hadbíróság kérése ellenére - két altengernagy nem írta alá az ítéletet - Bynget kivezették a Monarque nevű parancsnoki hajó fedélzetére, és egy tengerészekből álló kivégzőosztag agyonlőtte. A Newgate naptárban a következő olvasható: "Európa megdöbbenésére John Byng admirális, akit elhamarkodottan ítéltek el, gonosz politikai intrikák áldozata lett."


Nem árt, hogyha időnként megölnek egy admirálist

Byng volt az első és utolsó kivégzett tengernagy, és a hadtörténészek úgy vélik, hogy Byng halála valóban elérte a megfelelő hatást: "kivégzése arra tanította a többi tisztet, hogy még a legbefolyásosabb barát sem mentheti meg azt a tisztet, aki nem harcol kellő eltökéltséggel... Byng halála felélesztette azt az elszántságot, amely a brit tiszteket megkülönböztette kortársaiktól."  Voltaire akkoriban írta Candide című művét, amelyben sokkal hűvösebben és cinikusabban fogalmazott az üggyel kapcsolatban: "ebben az országban nem árt, hogyha időnként meg-megölnek egy admirálist, mivel ezzel a jó példával tüzelik a többieket."

Byng kivégzésének emléknapján leszármazottai petíciót nyújtottak be a kormányhoz, amelyben posztumusz bocsánatot kértek a szerencsétlen sorsú admirális számára, de mindannyian tudták, hogy igen valószínűtlen, hogy meg is kapja. A brit Védelmi Minisztérium szóvivője közölte, Byng nem kaphat bocsánatot, mint amilyet tavaly az I. világháború idején lelőtt férfiak kaptak, tekintve, hogy már senki sem él, aki emlékezhetne rá. A Védelmi Minisztérium állásfoglalása szerint az I. világháború áldozatai csak a ma is élő hozzátartozóik miatt kaptak bocsánatot, Byng esete pedig a távoli múlthoz tartozik, és a bocsánatnyújtás precedenst teremthet. Ki lesz a következő? Boleyn Anna vagy Jeanne D'Arc?

Az egyik leszármazott, Sarah Saunders-Davies azonban továbbra is azzal érvel, hogy a kivégzés egy feddhetetlen karrier szégyenteljes befejezése volt. "A hadbírósági tárgyalás csak színjáték volt, hamis tanúvallomásokkal, megfélemlített szemtanúkkal és rágalmakkal, hogy eltitkolják a kormány baklövését. Byng admirális nem érdemelte meg, hogy kivégezzék. Talán nem ő volt a legkitűnőbb tengerész, de pályafutása makulátlan volt, egyetlen hajót sem veszített, és egyetlen matrózt sem hagyott megfulladni" - mondta Saunders-Davies.