A hazai kicsinyességbe halt bele a magyar nyomdászat mestere

305 éve, 1702. március 20-án hunyt el Kolozsvárott Tótfalusi Kis Miklós betűmetsző, nyomdász, a magyar művelődés egyik úttörő alakja.

Hamisítással vádolták az otthoniak

Tótfalusi Kis Miklós a Nagybánya közelében fekvő Alsómisztótfalun született 1650-ben, szegény szülők gyermekeként. Alsóbb iskoláit Nagybányán végezte, majd Nagyenyeden hallgatott bölcsészetet és református teológiát. 1677-ben Fogarasra ment, s az ottani fiúiskola tanítója volt. Gyermekkorától lelkésznek készült, ám - mivel nem igazán szeretett beszélni, s nem is volt jó szónok - barátja, Pápai Páriz lebeszélte a papi hivatásról, s helyette a nyomdászatot ajánlotta figyelmébe.

1680-ban az erdélyi püspök megbízta Tótfalusit, hogy Amszterdamban felügyelje az Erdély számára készülő magyar nyelvű Biblia nyomtatását. Tótfalusi érdeklődéssel vetette magát a munkába, s mivel a teológiai tanulmányokról már letett, úgy döntött, hogy kitanulja a nyomdászat mesterségét. Az egyik legjelentősebb nyomdász, Willem Blaeu műhelyében kötött ki, ahol néhány év alatt művészi fokon elsajátította a betűmetszést és megismerkedett a nyomdászat fortélyaival.

1683-ban végül önállósította magát, s híre hamarosan elterjedt egész Európában. Megrendeléseket kapott Svédországtól, Angliától, a pápai államtól, vésett héber, görög és örmény betűket, ő készítette el az első grúz nyomtatott ábécét, s Medici Cosimo nála rendelte meg új firenzei nyomdája teljes betűkészletét.

A sok megrendelés anyagilag is kedvező helyzetet teremtett Tótfalusi számára, aki nem feledkezett meg eredeti céljáról, a magyar nyelvű Biblia kinyomtatásáról. Költségeinek fedezésére Erdélytől is kért segítséget, de mivel ezt az otthoniak megtagadták, saját pénzéből látott neki a munkának: a legfinomabb holland papírt szerezte be, a betűket pedig ő maga metszette. Mivel nemcsak szép kiállítású, de hibátlan szövegű bibliát akart létrehozni, a nyomdai munkák mellett alapos szövegvizsgálatot is végzett, összehasonlította német és holland fordításokkal, a korábbi szöveg számos értelmetlenségét kijavította, a helyesírásában újításokat vezetett be.

Tevékenységének híre eljutott hazájába is, ahol rögtön a támadások kereszttüzébe került, amiért javításaival úgymond meghamisította a szentírást. Tótfalusi nem törődött a támadásokkal, s 1685 pünkösdjén 3500 példányban, dúsan aranyozott bőrbe kötve meg is jelent a Biblia. Mikor az otthoniak kézhez kapták az első példányt, megbékéltek Tótfalusival, s még 200 aranyat is küldtek neki, amit ő szétosztott a Hollandiában tanuló szegény magyar diákok közt.

A Biblia megjelenése után azonnal hozzákezdett az Újtestamentum és a Szenczi Molnár-féle zsoltárfordítás kiadásához, s 1686-ban mindkettő meg is jelent. Noha műhelyének és igényes munkásságának híre egyre növekedett, ő maga mégis azon gondolkodott, hogy visszatér Erdélybe, s nyomdát alapít.

Folyamatosan akadályozták a hazatért mestert

1689-ben elhatározását tett követte, felszámolta műhelyét, összecsomagolta felszerelését, könyveit, s hazaindult. Kalandos úton érkezett meg Kolozsvárra, ahol önálló üzemet akart létesíteni, ám végül hosszas rábeszélésre elvállalta a református egyház nyomdájának vezetését. A tervei alapján korszerűsített nyomda hosszas huzavona, hivatali gáncsoskodás után csak 1693-ban kezdte meg működését. Még ebben az évben Tótfalusi megnősült, Székely Máriát vette nőül.

Ettől számítva nem egészen tíz év alatt mintegy ötven kiadványt jelentetett meg igen gondos szerkesztésben és magas színvonalú tipográfiával. Olcsó, hasznos és helyesírási, tartalmi szempontból kifogástalan könyveket akart a nép kezébe adni, "hogy a mi nemzetünk nem maradna abban a nagy írástudatlanságban,...melyben eddig." Tankönyveket, verses köteteket, naptárakat, történeti műveket jelentetett meg, ám elismerés helyett rágalmazás és áskálódás lett jutalma. Ennek oka az volt, hogy a kiváló stiliszta s a helyesírásra igen nagy hangsúlyt fektető Tótfalusi nem átallott a kolozsvári tanárok és tudósok kézirataiba is belejavítani, ha a szöveg azt kívánta.

A támadásokra válaszul 1697-ben megírta az Apologia Bibliorum című védőiratát, amelyben többek között kifejtette helyesírási elveit is. Ezzel az írásával tovább rontott helyzetén, még több támadás zúdult rá. Lassan búskomorrá vált, s előbb arra gondolt, felszámolja otthoni életét és visszamegy Amszterdamba, ahol nyugalomban és megbecsülésben élhet.

Végül a családi kötöttségek miatt Kolozsvárott maradt, s összes keserűségének, csalódottságának az 1698-ban megjelent Maga személyének, életének, és különös tselekedetinek Mentsége című írásában adott hangot. A mű, amely megdöbbentő vádirat a feudalizmusban és vallási ortodoxiában megmerevedett erdélyi elmaradottság, a minden haladást ellenző, kicsinyes és ostoba egyházi és világi vezetők ellen, csak olaj volt a tűzre.

Ugyanebben az évben Tótfalusit a református zsinat elé idézték, s az ítélet a református egyház vezetőinek nyilvános megkövetésére, az Apologia és a Mentség visszavonására, s valamennyi példányának elégetésére kötelezte őt. A meghurcoltatás izgalmai egészségét aláásták, 1699-ben szélütés érte, keze, lába lebénult, beszéde értelmetlenné vált. Még három évig élt ebben az állapotban, szenvedéseinek 1702. március 20-án bekövetkezett halála vetett véget.

Sírja a házsongárdi temetőben található, a tetőlapra 1702-ben Pápai Páriz tiszteletadó szép sorait vésték: "Tótfalusi Miklós nyugoszik ez helybe,/Magyarország szülte, Erdély felnevelte,/Hollandia betű-metszésre s öntésre/Sok nemzetek nyelven hírrel készítette./Mondjad, úton járó, nyugodjék meg teste,/Búsult lelkének lött Isten békessége,/Idegenségünket az Isten ne nézze,/Támasszon hazánknak inkább mást helyette."

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)