2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szálloda épül a norvég őrtoronyra

2007. március 19. 13:15

A Trondheim városában dolgozó régészek megtalálták az 1100-as években, Sverre király uralkodása alatt kőből építtetett őrtorony maradványait.

Az eredetileg 20 méter magas torony `elképesztően ritka felfedezésnek` számít, amely új fénybe helyezheti Trondheim egész történetét - állítják a régészek. A szakemberek szerint a torony romjai új látványosságot jelenthetnek a városba látogatók számára, ami megnövelheti a látogatók számát is, hiszen Trondheimnek templomain kívül alig vannak középkori műemlékei.

A torony és a középkori város rekonstrukciója

A tornyot korábban csak egy középkori sagából ismerték, amely egy 1206-os mészárlással kapcsolatban említette meg. A régészek két korábbi épület alatt bukkantak a maradványokra, amelyeket egy új hotel építése miatt bontottak le. Jelenleg az épület első emeletének padlóját tárták fel, de a föld alatt megtalálhatók az eredetileg másfél méteres falak is.

Ian Reed régész elmondása szerint a torony közel volt a Nidelven folyó torkolatához, nagyon jó kilátással a közeli fjordra. Szerinte a tornyot az 1600-as évek elején rombolhatták le, mivel a városlakóknak akkor egy tűzvész után szükségük volt a kövekre otthonaik felépítéséhez, és a - városban jelenleg is fő látnivalónak számító - Nidaros katedrális javításához.

Ian Reed a feltáráson

Sissel Skoglund, a helyi műemlékvédelem szakértője szerint az épület maradványait mindenképp megóvják, ám lehetséges, hogy azokat egy különleges megoldással beépítik majd a készülő hotelbe. Erről azonban még jelenleg is folynak a tárgyalások a beruházóval.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár