2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Előkerült Churchill antiszemita pamfletje

2007. március 12. 12:30

Churchill egy 1937-ben írt, és nagyobb nyilvánosságot csak most kapott írásában éles kritikával fejtette ki: "az antiszemitizmusról részben a zsidók tehetnek".

A cikket a Cambridge-i Egyetem történésze, Richard Toye fedezte fel az egyetem Churchill-gyűjteményében. A dokumentumokból kiderül, hogy a `Miként harcolhatnak a zsidók az üldöztetés ellen` című vitairatot Winston Churchill 1937-ben készítette el, és abban az akkor megerősödő antiszemita mozgalom történetét írta meg. A rövid összegzést azonban annak elkészülte után Sir Winston titkára nézte át, aki szerint azt `nem tanácsos` megjelentetni, így ezért elsüllyeszthették a többi irat között.

Churchill a szövegben a zsidógyűlölet kapcsán kifejtette, hogy "könnyű lenne az egészet az üldözők gonoszságára kenni, ám ez nem felel meg a tényeknek. Ez olyan országokban is létezik, mint Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, ahol a zsidók és más népek a törvény előtt egyenlőek, és ahol a zsidóság nem csak menedéket, hanem lehetőséget is kapott". Churchill szerint egy antiszemita-analízis során ezeket a tényeket is figyelembe kell venni, és erre legfőképp a zsidóknak kéne odafigyelni. "Épp ezért tudtukon kívül ők érik el az üldözést - így részben ők felelnek azért az antagonizmusért, amelytől szenvednek" - áll a szövegben.

A cikk szerint "A zsidók és nem zsidók közti kapcsolatok központi eleme az, hogy a zsidó 'más'. Máshogy néz ki. Máshogy gondolkodik. Más hagyománya és háttere van. Szembeszáll a beolvadással". Később azonban Churchill azt dicséri, hogy a zsidók "szorgalmasak, higgadtak, törvénytisztelők", így arra biztatja a briteket, hogy álljanak ki a faji üldözések ellen. "Nem erény a gonosznak való hallgatag behódolás. A kegyetlenséggel és a rosszal való szembeszállás a férfi igazi ismertetője".

A vasárnapi Observer aztán már arról is beszámolt, hogy a pamfletről szombat este éjszakába nyúló vitát rendeztek a Cambridge-i Egyetemen. Az ott felszólaló Sir Martin Gilbert történész, az egyik leghíresebb Churchill-szakértő szerint egyáltalán nem valószínű, hogy Sir Winston írta volna a jegyzetet. Sokkal valószínűbb, hogy azt az egyik bértollnoka, Adam Marshall Diston készítette el Churchill vázlataiból. Így szerinte egyrészt rögtön érthető lenne az antiszemita vonal, hiszen Diston Oswald Mosley, a híres brit fasiszta politikus támogatója volt, másrészt pedig lehetséges, hogy ezért éppen pont Churchill nem engedélyezte a cikk megjelentetését.

Toye azonban arról beszélt a vasárnapi brit lapoknak, hogy ez igenis Churchill véleménye lehetett, ő ugyanis többször is elég ellentmondásosan nyilatkozott a zsidókról. Geoffrey Alderman brit történész szerint pedig bár a dokumentumot már egy ideje ismerték, az továbbra sem alakítja át Churchillről alkotott képünket, csupán árnyalja azt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár