Próbaidőt kaptak a naplóégető fiatalok
2007. március 12. 16:15
Kilenchónapos felfüggesztett börtönre ítéltek öt szélsőjobboldali fiatalt, akik tavaly júniusban nyilvánosan elégették Anna Frank naplójának egy példányát.
Korábban
A bíróság uszításban, illetve Anna Frank emlékének meggyalázásában találta bűnösnek az elkövetőket. Korábbi értesülések szerint a vádpontok között szerepelt a nemzetiszocializmus dicsőítése, illetve a zsidóüldözésesek tagadása, ezt az ítélet kihirdetésekor nem erősítették meg.Egyes szakértők szerint a vád súlyosságához képest meglehetősen enyhe ítéletet hozott.
A Magdeburg melletti Pretzienben (Szász-Anhalt tartomány) történt eset ugyanis óriási felháborodást váltott ki az egész országban. Felháborodást okozott az is, hogy a hatóságok meglehetősen későn intézkedtek. A helyi rendőrök arra hivatkoztak, hogy nekik nem mondott semmit sem a bergen-belseni koncentrációs táborban elpusztult zsidó lány neve, sem világhírű naplója, ezért nem intézkedtek. Hetekkel később azonban az ügy már országos nyilvánosságot kapott.
A német-zsidó családból származó Anna Frank 1933-ban menekült szüleivel Németországból Hollandiába. A család a náci megszállás idején az amszterdami Prinsengracht 263-as számú ház rejtekhelyén bújt meg. A rejtekhelyet 1944-ben árulás folytán felfedezték, a családot koncentrációs táborba hurcolták. A deportálást csak a családfő, Otto Frank élte túl. Anna Frank a koncentrációs táborban nem sokkal a háború befejeződése előtt, tífuszban halt meg, 15 évesen. Naplója szerte a világban mintegy 75 millió példányban kelt el.
A könyvégetés, illetve a megkésett hatósági fellépés nyomán a berlini Anna (Anne) Frank Központ felajánlotta, hogy történelemórákat tart rendőröknek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap