A Műcsarnokba költözik Kempelen sakkozógépe
2007. február 27. 08:45
Kempelen Farkas két kiemelkedő mechanikai találmányát, a sakkautomatát és a beszélőgépet állítja a középpontba az a kiállítás, amely március 24-én nyílik meg Budapesten, a Műcsarnokban.
Korábban
Kempelen Farkas Pozsonyban született. Szülővárosa és Győr után Bécsben folytatott jogtudományi tanulmányokat, itt kezdődött hivatalnoki pályája. Közigazgatási megbízatásaival párhuzamosan tudományos, műszaki és művészeti kérdésekkel foglalkozott. 1769-ben szerkesztett sakkgépe Európa-szerte híressé tette.
A világ legnagyobb számítógép-múzeuma újra megépíttette Kempelen Farkas híres sakkautomatáját, amelynek eredetije 1854-ben elégett. Noha valóban ember volt benne, Kempelen zseniális szerkezetet alkotott - állítják mai szakértők. |
Kempelen Farkas legjelentősebb tudományos munkájának az emberi beszéd mechanizmusáról írt könyvet tekintik, amely 1791-ben Bécsben jelent meg. Elméletének gyakorlati igazolására szerkesztette a beszélőgépet, amely a beszélőszervek működésének utánzásán alapult. Tapasztalatai alapján megállapította a magán- és a mássalhangzók képzése közti különbséget, és felismerte a kemény és lágy mássalhangzók eltérését.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


rendszerváltás
- Lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke volt Antall József
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Újabb mamutlelet Alsó-Ausztriában tegnap
- Az özvegy feltaláló, akinek a mosogatógépet köszönhetjük tegnap
- 1300 éves kutat találtak a kuvaiti Failaka-szigeten tegnap
- Az újonnan nyilvánosságra hozott J. F. Kennedy-akták tegnap
- Ritka viking kori karkötőt fedeztek fel Ölandon tegnap
- Agartha földalatti királyságának lenyűgöző legendája tegnap
- A titokzatos Flagstones régebbi, mint Stonehenge tegnap
- Hazatérhet a 150 éve meggyilkolt tasmán őslakos maradványa tegnap