Megszületett Gertler Viktor filmrendező
2004. szeptember 13. 12:06
Eredetileg banktisztviselő volt, utána énekelni tanult, majd Rákosi Szidi híres színiiskolájában színésznek készült. 1927-ben utazott ki Berlinbe, itt kezdett filmkészítéssel foglalkozni, az UFA filmgyárban volt első asszisztens. Dolgozott Bécsben, Párizsban és Londonban is, 1933-ban tért haza. Az Universal forgatócsoport tagjaként első sikerét a Mária nővér (1936) című filmmel aratta. A II. világháború alatt zsidó származása miatt munkatárborban volt. Visszatérte után filmiskolát alapított (1947-ben megszüntették). 1948-tól ő volt az államosított filmgyártás első igazgatója a Hunnia Filmgyárban. 1948-1954-ig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Népszerű filmek egész sorát forgatta: Díszmagyar (1948), Állami Áruház (1952), Gázolás (1955), Dollárpapa (1956), Felfelé a lejtőn (1958), Vörös tinta (1959), A Noszty-fiú esete Tóth Marival (1960), Az aranyember (1962), És akkor a pasas (1966). Budapesten halt meg 1969. július 5-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap