Rodin, Auguste

1840. november 12-én született Párizsban. Szegény családból származott, 13 évesen került rajziskolába. A Képzőművészeti Főiskola felvételijén megbukott, ezért díszítőszobrász lett. 1864-ben találkozott Rose Beuret varrónővel, aki élettársa lett, bár csak 1917-ben, az asszony halála előtt házasodtak össze. Szakmailag továbbra sem haladt előre, a Szalon visszautasította Betört orrú férfi című szobrát, így Brüsszelben épületek szobordíszein dolgozott. 1876-os itáliai útján Donatello és Michelangelo művészete gyakorolt rá nagy hatást, s felszabadította az akadémizmus alól. Ezt példázza első eredeti műve, A legyőzött, amelynek fájdalmas ereje botrányt keltett Brüsszelben s a párizsi Szalonban is, itt Érckorszak címmel állították ki (magyarul Bronzkornak nevezik). A mű realizmusa oly szokatlan volt, hogy Rodint azzal vádolták, élő alakról vett hozzá gipszmintát.

Rodin 1877-ben visszatért Párizsba, több emlékműpályázaton indult sikertelenül, végül a párizsi városháza rendelt tőle szobrot. A hírnevet a Keresztelő Szent János prédikál című műve hozta meg számára. Ezután a díszítőművészetek múzeumának rendeltek tőle bronzkaput, az előleg biztosította megélhetését. A téma Dante Isteni színjátéka nyomán A pokol kapuja lett, de élete végéig sem készült el vele. Rodin Ghiberti A paradicsom kapuja című művének párját akarta megalkotni, ám közben erősen hatottak rá a preraffaeliták Dante-illusztrációi, William Blake látomásos művei. A Kaput szerelemtől és fájdalomtól megkínzott alakok csoportjának képzelte el, tervei nyomán számos önálló mű született. Ezek közül a leghíresebb A gondolkodó, amely eredetileg Dante portréja lett volna a kapu tetején.

1884-ben kapott megbízást Calais-tól azon polgárok emlékművére, akik 1347-ben túszul ajánlkoztak III. Edvárd angol királynak, hogy a várost megmentsék az ostromtól. A calais-i polgárok 1886-ra elkészült, de csak 1895-ben avatták fel; alakjait Londonban is bemutatták, mivel az angol királyné nyert kegyelmet férjénél a város hőseinek.

1885-ben lett barátnője a szintén szobrász Camille Claudel, Paul Claudel költő húga. A kapcsolatnak Camille elmebaja vetett véget 1898-ban, a nő 30 évet töltött elmegyógyintézetben, s 26 évvel élte túl Rodint. Szenvedélyes viszonyuk számos, erotikája miatt botrányt keltő szobrot ihletett: A csók, Örök tavasz, A danaida.

Rodin portrét mintázott Sarmiento argentin elnökről, Victor Hugóról, Balzacról, ezeket is támadták, szembekerült a művészeti akadémiával s a parlamenttel is. A Panthéonba, a nagy franciák közé tervezett Hugo-aktja nyomán akkora botrány kerekedett, hogy a mű nem valósulhatott meg, a helyette készített ülő aktszobrot 1909-ben a Palais Royalban helyezték el. Balzac-szobra készítésekor Rodin az író szabóját is megkereste, hogy a pontos méreteket megtudja; a drapériával félig fedett alak tömör, egyszerű megfogalmazása a modern plasztika formáit vetíti előre. Rodin végül visszavonta művét, mely csak 1939-ben került a Montmartre-ra. Később portrékat készített Nyizsinszkijről, Clémenceau-ról, Shaw-ról is.

Az 1900-as párizsi világkiállításon 150 szobrát és sok rajzát mutatták be, majd meudoni birtokára vitette műveit. Itteni háza hatalmas műterem lett, Rodin akkor már inkább szobrászati vállalkozóként működött, mint művészként. Főként vázlatokat, mintákat készített, a kivitelezést másokra bízta. Rengeteg megrendelést kapott, főleg Angliában volt népszerű, díszdoktorrá avatták az oxfordi Egyetemen.

Egy párizsi szállodában egy emeletet bérelt, majd az egész épületet elfoglalta, a francia állam 1916-ban az együttest múzeum céljára vette át. Rodin 1917. november 17-én halt meg Meudonban, minden szobrát hazájára hagyta, majd a hagyatékhoz csatolta rajzait is. Ma a Rodin-múzeumban látható az életmű legnagyobb része.

A XX. század elején a modern kor Michelangelójának tartották, mai megítélése árnyaltabb: többen hiányolják a formai fegyelmet műveiből. Hatása mégis óriási volt a szobrászatra, főleg Despiau, Maillol és Bourdelle műveire. Alkotásai, legalább másolatban, minden nagyobb múzeumban megtalálhatók, önálló gyűjteménye van Párizsban, Philadelphiában, Tokióban. Ő hozta vissza az emberi test ismeretét és érzéki, szuggesztív bemutatását a nyugati szobrászatba. Műveinek nyugtalan, részletgazdag mintázása, a felületek festői fény-árnyék játéka az impresszionizmussal rokonítja, de szimbólumteremtő ereje, művészetének súlya, egyetemes életműve nem engedi beskatulyázni, kora szobrász-óriásává avatja.

(Múlt-kor/Panoráma, Sajtóadatbank)