2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát

2024. szeptember 19. 19:05 MTI

113 éve, 1911. szeptember 19-én született Sir William Golding Nobel-díjas angol író, A legyek ura című regény szerzője, aki minden munkájában a végső emberi létkérdések foglalkoztattak, az emberi tettek értékét és következményeit, a gonoszság és fanatizmus gyökereit kutatta.

Golding
William Golding, Artur Lundkvist és Jean-Paul Sartre írók

A St. Columb Minor nevezetű cornwalli falucskában született. Oxfordban hallgatott angol irodalmat, s ezekben az években már maga is írogatott, de 1934-ben megjelent első verseskötete nem keltett feltűnést.

1935-ben, a diploma megszerzése után egy kis wiltshire-i színház dramaturgja lett, de belekóstolt a színészetbe és a rendezésbe is. 1939-ben Salisburyben kapott tanári állást, a következő évben bevonult a haditengerészethez.

Szolgált cirkálókon, rombolókon, aknaszedő hajón, szemtanúja volt a Bismarck német csatahajó elsüllyedésének, és 1944-ben részt vett a normandiai partraszállásban is. A háború után visszatért a tanításhoz.

43 éves volt, amikor megjelent első regénye, A legyek ura, amellyel azonnal világhírre tett szert. A különös történet fogadtatása korántsem volt egyértelmű: a Faber and Faber kiadó lektora vacaknak, unalmasnak és értelmetlennek, abszurd és érdektelen fantáziálásnak tartotta a kéziratot.

Amerikában viszont óriási sikert aratott a mű, amely egy lakatlan szigetre vetődött maroknyi angol iskolásfiú elvadulását, embertelen, barbár ösztöneinek felülkerekedését ábrázolja megrázó erővel. 1962-ben filmre is vitték Peter Brook rendezésében.

A legyek ura után szinte évente jelentkezett új regénnyel: 1955-ben írta meg a neandervölgyi korban játszódó Az utódokat, 1959-ben a Szabadesést, amely egy német fogolytábor, egy börtön és egy idegszanatórium szorongató világát ábrázolja, 1960-ban a Ripacs Martint, egy sziklára sodort tengerész haláltusáját.

A hatvanas évektől kezdve az írásnak szentelte minden idejét, a modern ember háború utáni gondjait, tévelygéseit fogalmazta meg a klasszikus regény eszközeivel.

1967-ben született A piramis, majd novelláinak és válogatott esszéinek kötete, ám regénnyel csak 1979-ben jelentkezett újra. A Látható sötétség korunk fájdalmas és sötét látomása, egy fiú története, aki szörnyű égési sérüléseket szenvedett a londoni német légitámadások során.

1983-ban „regényeiért, melyekben mítosz és valóság ábrázolásával fejezi ki az emberi lét feltételeit napjainkban”, megkapta az irodalmi Nobel-díjat, 1988-ban pedig lovaggá ütötték.

Utolsó éveiben teljes visszavonultságban élt feleségével és gyermekeivel cornwalli otthonában, itt is érte a halál 1993. június 19-én. William Golding Anglia utolsó klasszikus gondolkodású írója volt, akit minden munkájában a végső emberi létkérdések foglalkoztattak, az emberi tettek értékét és következményeit, a gonoszság és fanatizmus gyökereit kutatta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár