Az űrverseny elfeledett női hősei, a NASA „emberi számítógépei”
2020. február 25. 17:12 Múlt-kor
Az Egyesült Államok űrprogramja kétségtelenül azon 20. századi projektek közé tartozik, amelyre joggal lehetnek büszkék az amerikaiak. Egy jól körülhatárolható területen keltek versenyre a Szovjetunióval, és látványos győzelmet arattak. A sikert általában azok az űrhajósok jelenítették meg, akik az életüket kockáztatva hódították meg a kozmosz addig elérhetetlen területeit. De a sikerben nemcsak nekik volt részük, hanem azoknak is, akik a háttérben dolgoztak azért, hogy minden a pontosan kiszámolt helyére kerüljön. A korai időkben ehhez „emberi számítógépeket” kellett alkalmazni, akik gyakran olyan társadalmi csoportból érkeztek, amelyek abban az időben semmilyen megbecsülést nem élveztek. Írásunkkal a tegnap, 101 éves korában elhunyt Katherine Johnsonra emlékezünk.
Korábban
Eleven számológépek
Ha felidézünk egy tetszőleges űrutazásról szóló filmet vagy könyvet, akkor abban alighanem találkozunk a számítógépekkel vagy a számítástechnikával. Csakhogy a számítógép a tudomány történetében meglepően késői találmány, a gépi eszközökkel történő számítások még a huszadik század első felében sem álltak a kutatók rendelkezésére. Helyette ún. „emberi számítógépeket” alkalmaztak, akik a bonyolult számolási műveleteket végezték el a tudósok számára. A Harvard Observatory például nőket alkalmazott a csillagászati megfigyeléshez szükséges számolások végrehajtására, és a csillagok osztályozására. Emberi számológépek álltak a legtöbb általunk ma is használt trigonometriai vagy logaritmus táblázat mögött is. Nemcsak egyetemek és kutatóintézetek alkalmazták őket, hanem olykor magáncégek is.
Ebben a munkakörben a világégések idején előszeretettel alkalmaztak nőket. Különösen a második világháború alatt „fogytak el” a férfiak a sorozás miatt. A nők számára a tudományos pálya akkoriban még igen zártnak bizonyult, viszont ha a számolásokra szerződtek, akkor nagyobb esélyük nyílt tudományos munkát végezni.
A második világháborút követően a NASA elődje, a NACA (National Advisory Committee for Aeronautics) szintén alkalmazott emberi számítógépeket, hogy az elektronikus eszközeiket kisegítsék. (Ne feledjük el, hogy az első számítógépet, az EDVAC-ot, amely a Neumann János által lefektetett elvek alapján működött, csak 1952-ben helyezték üzembe). Az emberi számítógépek között pedig nemcsak nők akadtak szép számmal, hanem feketék is.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


holokauszt
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Túlzsúfolt lakások, éhezés és vég nélküli razziák – a budapesti gettó borzalmai
- Mások életéért adta sajátját Salkaházi Sára
- „Zenedobozokkal” vette fel a küzdelmet Hitler ellen a Rote Kapelle
- Embertelen körülményekkel szembesültek a budapesti nagy gettó lakói
- Már gyermekkorában tragédiák kísérték Radnóti Miklós életét
- Szenes Hanna a Szentföldön maradhatott volna, de visszatért, hogy segítsen
- Munkaszolgálatosok a keleti fronton
- Kémből vált befolyásos üzletemberré az embermentő Oskar Schindler
- „Ho apó” – A lázadó kalandja a rizsföldektől a világhírig tegnap
- Az egyik legkisebb emberi rokon felfedezése: Paranthropus robustus tegnap
- Hét híres Mária-jelenés Szőkefalvától Kairóig tegnap
- Reagan csillagháborús terve gazdaságilag térdre kényszerítette a Szovjetuniót tegnap
- Forradalmi lelet Kínában: női sírban találták meg a legrégebbi nyerget tegnap
- A Horthy-korszakban és a kommunista diktatúra alatt is megtalálta a számításait Szekfű Gyula 2025.03.22.
- Egyiptomi katonák és görög zsoldosok harcoltak „Armageddonban" 2025.03.22.
- A németeknek dolgozott, de zsidókat is mentett Almásy László 2025.03.22.