2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az Angol Parktól a Vidám Parkig

2014. október 17. 13:28

A Városliget - története során - fokozatosan alakult át szórakoztató parkká. A mutatványosok többször vándoroltak a ligeten belül, a közelmúltig Vidámparknak nevezett terület közelébe az 1885. évi Országos kiállítás után települtek le. A területen eleinte kardnyelők, tűzköpők és táncosnők szórakoztatták a nagyérdeműt, majd nevüket folyamatosan változtató mulatók épültek. Az egyik mulató negyed végül az Angol Park nevet kapta, amely a második világháború után szovjet, majd állami kézbe került, s felvette a jól ismert Vidámpark nevet, tudhatjuk meg Perczel Olivér ArchívNeten megjelent cikkéből.

Kardnyelők, tűzköpők, táncosnők

A Városliget legfontosabb dátuma kétségtelenül az 1896-os év, a millenniumi ünnepségek időpontja. Az impozáns bemutató pavilonok mellett Ős-Budavára elnevezéssel külön szórakoztató negyedet építettek fel. Hétvégenként akár 60 000 embert is szórakoztattak az itt lévő mulatók, kávéházak, kardnyelők, tűzköpők, táncosnők.

A mulató-negyed még így sem volt nyereséges, ezért 1907-ben bezárták. Ugyanebben az időben vette meg a főváros a szintén csődbe jutott állatkertet, és az Ős-Budavára területeit a már a főváros gondozásában lévő állatkert kapta meg. A Székesfővárosi Tanács megragadta az alkalmat, és az állatkerti építkezésekkel egyidejűleg a mutatványosok problémáját is rendezték. Új utcát nyitottak meg párhuzamosan a Hermina úttal, és egy kis utcácskát annak összekötésére, így alakult ki a mutatványos-telep, amelyen a 28 vállalkozó 1908-tól kezdte meg építeni üzleteit. Ős-Budavára bezárása és épületeinek lebontása után az igazgató, Friedmann Adolf a Hermina út túlsó oldalán új üzletbe fogott: a telkek tulajdonosaival három évig, 1910. november 20-ig tartó bérleti szerződést kötött. Az engedélyek beszerzése után (Lajta Béla közreműködésével) felépíttette a favázas nyári varieté, kabaré színház, kávéház, zenepavilon és vendéglő épületeit.

A következő mulató negyed az Új-Ős-Budavára-Amerikai Park nevet kapta, a vállalkozás azonban nem vált be, már az első idényben veszteséggel zárt. A bérleti szerződés lejárta után az Amerikai Park-ot Friedmanntól átvették a Bajorországból érkezett Meinhardt testvérek. Közülük az ügyvivő Meinhardt Frigyes tapasztalt szórakoztató-ipari vállalkozó volt, ő működtette a mutatványos telepen elhelyezkedő barlangvasutat, és ekkor jól jövedelmező üzlete fejlesztésébe fogott. Vállalkozását, az Amerikai Parkot Angol Parkká keresztelte át, ami a Magasvasúttal (a Hullámvasút egyszerűbb elődje), a Csodakerékkel és a többi új játékkal hamarosan sok látogatót vonzott.

A park bővítése folyamatos volt, szinte minden évre jutott valami új beruházás. Az 1930-as években már több mint 40 játék várta a szórakozni vágyókat, éjjel pedig a mulatozókat a Színház, a Terasz vendéglő vagy az Alpesi Falu. Magyarország hadba lépéséig a fejlődés töretlen volt, és a háborús időszakban is pezsgő élet zajlott: a parkban énekeltek, táncoltak, habzott a sör és folyt a bor. A háború alatti bombázások következtében találatot kapott az Elvarázsolt Kastély, a Sikló, a Hullámvasút és több kisebb épület is, az Alpesi Faluba pedig katonákat szállásoltak be, amely a harcok során teljesen leégett. Amint a front elvonult, és elült a fegyverropogás, a városligeti mutatványos telep is éledezni kezdett. Megkezdődtek a helyreállítások, így ha csak részben is, de tavasszal kinyitottak a kapuk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár