Az amerikai elnökök hét legérdekesebb beiktatási beszéde
2018. augusztus 30. 12:49 Múlt-kor
Korábban
A legszerencsésebb
Senki más nem foglalta össze tömörebben egy adott párt krédóját beiktatási beszédben, mint tette azt Ronald Reagan 1981-ben: „A mostani válságban a kormány nem megoldás a problémákra – a kormány maga a probléma.” Reagan beiktatási beszéde nem csak emiatt lett történelmi: először fordult elő, hogy a szónoklatra a Capitolium nyugati oldalán került sor. A nagy előd, George Washington még New Yorkban tett esküt, a helyszín pedig 1801, Thomas Jefferson beiktatása óta a washingtoni Capitolium, egészen pontosan annak keleti oldala. 1981-ben egyszerűen azért vitték át a nyugatira, mert onnan sokkal jobban és többet lehet látni. Reagan egyébként egyszer maga is utalt rá, hogy így végre látja az alapító atyák emlékműveit, illetve a távolban az arlingtoni nemzeti temetőt.
A 70 éves korában hivatalba lépő Reagan alighanem a legszerencsésebb elnök címére is pályázhat, mivel Irán az elnök beiktatása után néhány perccel jelentette be, hogy szabadon engedi azt az 52 amerikai túszt, akit 444 napon át a teheráni amerikai nagykövetségen tartottak fogva. Reagan, feleségével, Nancy Reagannel együtt imára kulcsolta a kezét és így szólt: „Köszönjük, Istenem, a túszok szabadon engedését” – igaz, ekkor a követségi dolgozók még nem hagyták el a perzsa ország területét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap