A macskaköves úttól a Homokóráig: a Záray–Vámosi, a sikergyáros házaspár

2020. szeptember 12. 08:31 Csatári Bence

Korábban

A házaspár és Aczél György

A Kádár-rendszerben minden énekes karrierje és megélhetése a monopolhelyzetben lévő könnyűzenei intézményektől függött, amelyeket hivatalosan vagy informálisan a szocialista kultúra ura, Aczél György és holdudvara irányított. Talán furcsán hangzik, de a Záray–Vámosi házaspár nem mindig tartozott a támogatott előadók közé. Erre abból is következtethetünk, hogy az énekeseket különböző bérkategóriába soroló 1958. március 1-jei művelődésügyi minisztériumi rendelet alapján eredetileg nem kerültek a legjobban fizetett művészek közé.

Emiatt aztán több száz pályatársukkal együtt az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatósághoz (ez volt az Országos Rendező Iroda jogelődje) fordultak, de a pártállami intézmény sokakat lebeszélt a fellebbezésről, és a fennmaradók legtöbbjét is elutasították. A Záray–Vámosi házaspár ugyanakkor azon kevesek közé tartozott, akiknek fellebbezését méltányolták.

Nyilván a népszerűségük volt ennek a magyarázata, ahogy a Magyar Rádió működéséről 1957. június 15-én készített feljegyzésében Fasang Árpád, a művelődésügyi tárca zenei főosztályvezetője is örömmel közölte Aczél Györggyel, hogy a rádió a Záray–Vámosi házaspár koncertjéről is közvetített. Ez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy Aczél – aki köztudottan lenézte a könnyűzenét – érdemben szóba álljon velük.

De figyelmen kívül hagyták megjegyzéseiket akkor is, amikor az Ibusz kisasszony című operett-előadásra készültek a margitszigeti Vörösmarty Színpadon, s a duó úgy fogalmazott, hogy a darabot nem lehet jól előadni. Még a XIII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese, Takács Jenő is hiába közvetítette észrevételeiket a felsőbb szervekhez, így a zeneművet „természetesen” előadták.

Az énekes házaspár ugyanabban az Orsó utcában lelt otthonra, ahol Nagy Imre, a mártírsorsú miniszterelnök lakott. Nem mehetett azonban annyira jól a mindenhol telt házak előtt fellépő művész házaspárnak, mert Záray Márta 1958. augusztus 5-én Aczélnak írt levelében a házépítkezésükre felvett OTP-kölcsönüket és puritán életmódjukat is megemlítette, valamint azt, hogy állami segítséggel jutottak autóhoz. A levélből is kivehető, hogy Aczél nem szerette a könnyűzenét, amikor Záray Márta azt írta: „Jól tudom, hogy Miniszterhelyettes Elvtárs nem kedveli a könnyű műfajt, ezt meg is mondotta nekem.” Ugyanakkor a funkcionárius elnézését kérte, mert legutóbbi látogatásakor neveletlenül viselkedett.

A levél végén kiderült, hogy Aczél nem engedélyezte külföldi útjukat, emiatt méltatlankodott a művésznő, hangsúlyozva, hogy velük a rendszernek soha nem volt sem emberileg, sem politikailag problémája. Ezt nyomatékosítva azt írta: „Mi a jövőben is mindent meg akarunk tenni annak érdekében, hogy a nyugati számokkal szemben előnyben részesítsük magyar szerzők ízléses számait, és a magunk szerény képességei szerint és a magunk helyén és módján tovább dolgozhassunk.” Aczél a hozzá írt levelet válaszra sem méltatta, egy szignó nélküli névtelen hivatalnoka viszont ekképp széljegyzetelt: ez a zene „az ifjúság minimális erkölcsi érzékét is aláássa”.

A Művelődésügyi Minisztérium 1959-ben Aczél Györgyöt arról tájékoztatta, hogy a budapesti munkáslakta peremkerületekben alig léptek fel táncdalénekesek, a munkásszármazású Záray–Vámosi-duó viszont ott túl sokat koncertezett, ráadásul magasabb gázsit is kaptak. Az 1962-es művelődésügyi minisztériumi jelentés is a legjobban foglalkoztatott tánczene-előadók közé sorolta őket, méltatlankodott viszont azon, hogy indokolatlan volt annyi rádiófelvételt készíteni velük, mert a stúdióban a komolyzenészektől vették el az időt.

Az MHV sem volt sokkal kegyesebb velük: Vámosi János Megáll az idő című 1966-os nagylemeze után a házaspárnak további 11 évet kellett várnia, míg LP-n együtt szerepelhettek. Összesen 11 nagylemezük és számos kislemezük jelent meg olyan nagy slágerekkel, mint a Járom az utam, a Homokóra, a Köszönet a boldog évekért vagy a Nekünk találkozni kellett. Népszerűségük töretlen volt, és a különböző rádiós kívánságműsorok állandó szereplői voltak. Előfordult azonban a rádióban is, hogy egyes számaikat egyáltalán nem játszották, Záray Márta egyik nyilatkozata alapján tudjuk: egy 1957-es dalukat 37 évig (!) nem játszotta a rádió, és csak 1994-ben vették újra elő.

előző oldal következő oldal 2 / 3