A kézfogástól a csupasz fenék villantásáig: 6 nonverbális gesztus történelmi háttere
2018. június 6. 11:48 Múlt-kor
Korábban
A csupasz fenék mutatása
A csupasz fenék nyilvános mutatása az ókori Rómából származhat. Kr. u. 66-ban Josephus Flavius arról ír, zsidó zarándokok menetét nézte, amint a templom felé haladtak pészahkor, amikor egy római katona hirtelen „megemelte köpenyét, illetlen módon előrehajolt, hogy hátsóját a zsidók felé mutassa, és testhelyzetéhez illő hangot hallatott.”
A 13. századi Skóciában játszódó, A rettenthetetlen című 1995-ös filmben több száz skót harcos mutatja egyszerre fenekét az ellenséges angolok felé a csatatéren. Peter Langtoft angol reguláris kanonok krónikája szerint azonban pont az angolok sértegették ily módon a skótokat. A százéves háború alatt zajlott crécyi csata során több száz francia katona mutatta hátsó fertályát az angol íjászok felé, a feljegyzések szerint némelyikük „súlyos árat fizetett” ezért, de ezzel kapcsolatos részletek nem maradtak fenn. Nizza 1543-as ostromakor egy mosónő, Catherine Ségurane a források szerint csupasz fenekét mutatta az ostromlók felé.
A gesztus egyes körökben ma is gyakori: a kaliforniai Laguna Niguel városában minden év júliusának második szombatján tartanak egy tömeges fenékmutogatást az Amtrak vasúttársaság arra közlekedő szerelvényei irányába. 2000 júniusában egy angol monarchiaellenes mozgalom hasonló eseményt szervezett a Buckingham-palotánál. Az erős rendőri jelenlét ellenére egyes tüntetőknek sikerült végrehajtani az illetlen gesztust az uralkodói rezidencia irányába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05