A hatlövetű feltalálója: 145 éve halt meg Samuel Colt
2007. január 10.-Múlt-kor
Száznegyvenöt éve, 1862. január 10-én halt meg Samuel Colt amerikai fegyvergyáros, a világ leghíresebb kézifegyverének feltalálója, akinek neve már halála előtt fogalommá és köznévvé vált.
A kéjgáztól a vízálló lőszerig
Az első példányt fából faragta ki, majd egy fegyverkováccsal, hitelből készíttette el a működőképes prototípust. (A mester még évekig követelte a neki járó pénzt a fizetésképtelen feltalálótól.) Colt a róla elnevezett pisztolyt 1835-ben Angliában és Franciaországban, majd 1836-ban Amerikában is szabadalmaztatta.
A gyártásra 23 évesen vállalatot alapított, amely azonban rövid úton csődbe ment, alig száz darabot sikerült eladnia a rangereknek, a prérit járó csendőröknek. A fegyver akkor még túl súlyos, bonyolult volt, könnyen meghibásodott, és használójára nagyobb veszélyt jelentett, mint a célpontra.
Colt a következő években a vízálló lőszer, a távolról felrobbantható tengeri akna feltalálásával és az első tenger alatti kábel lefektetésével tudott a felszínen maradni. A koldusszegény feltalálónak az utolsó esélyt az 1846-ban kitört mexikói háború jelentette, amikor is az indiánok ellen Floridában és Texasban már hatásosnak bizonyult fegyver legújabb változatából egy tételt rendelt a hadsereg. A gond csak az volt, hogy Coltnak nem volt gyára, így a gyapotmagtalanító gépet feltaláló Eli Whitney fiával szövetkezve annak egyik telepét alakították át.
Az üzlet felvirágzott, Colt 1851-ben első amerikai gyárosként nyitott kirendeltséget Angliában, majd 1855-ben Hartfordban felépítette a világ akkori legnagyobb magánkézben lévő fegyvergyárát. A létesítményt a legmodernebb gépekkel szerelték fel, és már az első évben ötezernél több kész lőfegyvert produkáltak.
400 ezer fegyverrel gazdagította a világot
Colt jelszava az volt, hogy `nincsen semmi, amit gépekkel ne lehetne előállítani`, és ez akkoriban igaznak is tűnt, elsőként ő készített felcserélhető, szabványos és sorozatban gyártható alkatrészeket. A gyár hamarosan napi 150 kiváló minőségű, szépen tervezett és remekül működő fegyvert állított elő, tulajdonosa pedig a tíz leggazdagabb amerikai közé került, sőt tiszteletbeli ezredesi rangot is kapott.Az amerikai polgárháború előtt Colt még adott el fegyvereket a déli államoknak, de a harcok kitörése után már csak az északi Uniónak szállított, így a háború idején mindkét hadviselő fél seregében szabványosított volt a colt. Samuel Colt 1862. január 10-én, 47 évesen azzal a tudattal hunyhatta le örökre szemét, hogy rövid élete során 400 ezer fegyverrel gazdagította a világot - és ezek révén magát is.
Érdekes módon a legsikeresebb Colt-modellt, a Békecsinálóként (Peacemaker) ismert, minden westernfilmben feltűnő .45-ös kaliberű revolvert csak jóval halála után, 1873-ban tervezték; ez volt az a fegyver, amellyel "meghódították a Nyugatot". Az 1900-as évektől kezdve már automata pisztolyok is készültek, amelyek kakasát nem kellett minden lövés után felhúzni. Ezek közül a leghíresebb a John Moses Browning által tervezett M1911-es modell - ezt számos fegyveres testületben rendszeresítették, az amerikai hadseregben kisebb módosításokkal a nyolcvanas évek végéig szolgálati fegyver maradt, gyártása napjainkban is folyik. A Colt gyár ma is virágzik, termékeit világszerte keresik.
A Colt által feltalált forgótáras, többnyire hatlövetű fegyver sokak szerint alapjában változtatta meg a történelem menetét. Ez talán túlzás, az azonban biztos, hogy Colt olyan hírnévre és vagyonra tett szert, mint előtte kevés feltaláló. Az amerikai polgárháborúban született mondás szerint "Abe Lincoln felszabadított minden embert, de Sam Colt egyenlővé is tette őket."
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)