5 bizarr epizód az űrhajózás történetéből
2015. július 10. 08:33
Korábban
A vizeletjégcsap
Az űrhajózás évtizedei alatt a vizeletürítési módszerek keveset változtak. Az asztronauták egy, a célra kijelölt tartályt igénybe véve könnyítettek magukon, a szerkezet pedig ezután az űrbe spriccelte a felesleges folyadékot. 1984-ben egy alkalommal azonban zavar állt be a Discovery űrrepülőgép rendszerében: egy szelep elromlott, aminek következtében az űrhajósok vizelete eltömítette a tartályt, és a sárga folyadék egy hatalmas, mintegy 75 centiméter hosszú, 30 centiméter széles, 13 és fél kilós jégcsappá fagyott össze. A vizeletjégcsap az űrhajó külső falára tapadt rá. A különös jelenség komoly problémát jelentett a legénység számára: attól tartottak, hogy a jégcsap a Földre való visszatérés közben leszakad, ami akár az űrhajó érzékeny hőpajzsának megrongálódását is eredményezhette volna. A jégcsapot a legénység hosszas próbálkozás után sem tudta leolvasztani, ám az űrhajó parancsnokának, Hank Hartsfieldnek végül egy fogókar segítségével sikerült letörni a jeges vizeletmasszát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:09
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap