3800 éves múmiára bukkantak Egyiptomban
2016. május 25. 12:55
Az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium illetékesei kedden bejelentették, hogy egy 3800 éves múmiát fedeztek fel Elephantiné szigetén. A nemesasszony, Szattjeni a Középbirodalom meghatározó alakjai közé tartozott.
Korábban
Szattjeni családja az Asszuán mellett található Elephantiné hierarchiájában közvetlenül III. Amenemhat fáraó alatt helyezkedett el. A nemesasszony fiai, III. Hekaib és Amenisenub kormányzóként vezették a szigetet a XII. dinasztia idején. Mahmúd Afifi, a műemlékvédelmi minisztérium ókori egyiptomi kincsekkel foglalkozó osztályának vezetője szerint a felfedezés történelmi jelentőségű, mert segít rekonstruálni az elephantinéi kormányzók családfáját.
Szattjeni múmiájára az Asszuán mellett található nekropoliszban bukkant rá a Jaeni Egyetem Alejandro Jiménez-Serrano által vezetett egyiptológuscsoportja. „A test eredetileg vászonba volt bugyolálva, és két, libanoni cédrusból készült fakoporsóban helyezték el” – mondta az asszuáni és núbiai terület igazgatója, Naszr Szalama. A kutatók Szattjeni arcán kartonázs maszkját is megtalálták.
„A belső koporsó rendkívül jó állapotban maradt fent. Ennek segítségével azt is meghatározhatjuk, mikor vágták ki a fát” – olvasható a minisztérium közleményében. Mint Jimenez kifejtette, Szattjeni II. Szarenput kormányzó, a legnagyobb és legszebben kivitelezett sír tulajdonosának lánya volt. Miután családjának férfi tagjai meghaltak, Elephantiné kormányzását Szattjeni vette át. A nekropoliszban 2008 óta kutató spanyol egyiptológusok korábban már több hasonló sírt, többek között Szattjeni legidősebb fia, III. Hekaib végső nyughelyét is feltárták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap